Magyarország
| Talán 2020-ban, mondtam. Addig nem élek |
| és csontjaim sem érzik. Hunyt szemmel ezért láttam, |
| képzeltem és idéztem minden nap, minden éjjel |
| az új Magyarországot negyven év bujdosásban. |
| Esztergom: dombra feltett királyok koronája; |
| tavaszi eső könnyén átdomborul a Kékes; |
| s ezüstvértes leányok vágtája Budavára |
| fölött a bárányfelhők hosszúkás paripáin. |
|
| De most, hogy mindennapos köztünk a lehetetlen: |
| látom, amit meglátni sohasem remélhettem, |
| és eljátszhatom újra tükröm, a Balatonnal, |
| tavasszal a vízparton sétálok majd Pozsonyban |
| s nyáron talán a Csíki havasok alján járok – |
| jaj bujdosó barátok, nem tudtátok megérni, |
| Vámbéry, Jászi, Fényes, Szilárd, Zilahy, Kéthly, |
| Mikes, Kéri Pál, Koestler, Pálóczi, Károlyi! |
|
| Vagy jobb, hogy a jövendőt csak álomban láttátok? |
| Köztünk élősködik még a pártoskodó átok, |
| a falu meg a város avult harca s lekésünk |
| Európáról, mert csak egymásba döf a késünk, |
| és bár elsőnek kezdtük, ott kell cammognunk hátul? |
|
| Holdanként több tehetség terem itt, mint akárhol. |
| Talán sikerül végre. De ezt én be nem várom: |
| szemet hunyok, mosolygok és jutalmamat kérem, |
| mint Victor Hugo hajdan. Legyen egy sír a bérem, |
| sír a 301-es parcella közelében. |
|
(Budapest, 1989. XII. 27.) |
|
|