Uáng Uéj írja öregen:
| Pázsitomon ezüst kócsagok várják |
| a délutánt. Sosem néznek felém. |
| Tarka napernyős, fővárosi dámák |
| a bolondgombák kertem szögletén. |
|
| Késő ősszel sem hervad itt a rózsa. |
| Csángánból szép fiatalemberek |
| jönnek verseikkel látogatóba. |
| Ha felolvassák, térdük megremeg. |
|
| Derekuk mint nyírfáim. Késő estig |
| maradnak. Aztán ülök a tornácon. |
| Fenn a Fiastyúk szőlőfürtje. Fázom. |
|
| A négy évszak: – ez volt a nagy öröm. |
| Lámpám alatt öreg tücsök melegszik |
| és én hűlő kezemet dörzsölöm. |
|
|
|