Gyermekkori koldusok
| A Bajza utca kövén ült; térdén túl két sárga botban végződött a lába. |
| Csokornyakkendőt hordott. (Ezt elvárták.) Én arra mentem mindig iskolába. |
| Merev bogárszeme, mihelyt meglátott, felvillant s rögtön kialudt. Nem dobtam, |
| lehajoltam s úgy tettem kalapjába az aprópénzt, melyet anyámtól loptam. |
|
| S a hadirokkant, kinek nem jutott már görgőkocsi. Az úton béna testtel |
| forgatta át magát. Az emberek meg nézték, mint a mutatványost. Házmester |
| bújtatta el a feljáró lépcsője alá éjjel, hogy a lakók ne lássák. |
| És a Damjanich utca sarki őrült, aki vihogva lengette sapkáját! |
|
| Egyet közülük mindnyájuknál jobban ismertem. Mint madárijesztőn lógtak |
| a rongyai. Azt gondoltam, hogy néma, bár olykor úgy tűnt, mintha hozzám szólna. |
| Nagyon magas növésű volt és gőgös. Mankó nélkül is bizton állt féllábon. |
|
| Jobb karját megemelte. Alamizsnát akart, vagy azért tette, hogy megáldjon? |
| Nem tudhattam. Gyermekszobám falára, a sok függélyes, görbe repedésbe |
| ágyam fölé én képzeltem a koldust. És ő kísér, már közel nyolcvan éve. |
|
|
|