Éva emléke, 2.
| Nem láttalak húsz éve, csak hunyt szemmel. Frissen mosott nylon harisnyád lengett |
| padlásszobád gerendáján a szélben; ezüstcipőd kidugta egyik orrát |
| az ágy alól; medencénk összezárult, mint a csukódó kagyló két fele; |
| dermedt vágyam szívgyökér volt testedben; hátunkon újra s újra libabőr. |
|
| Áphrodíté egyetlen igazi látogatása lett volna szerelmünk |
| Bosch roppant eprei, kristályburái s néma, voyeur madarai közt? |
| Imádtuk egymást, aztán menekültünk, mert csábított, de megborzongatott, |
| hogy a gyönyör gyönyörű zuhatagján fekszünk s ott leszünk semmivé. |
|
| Egy isten hívott orgiára, mégha az isten Venus vulgivaga volt. |
| Azóta úgy jártunk az emberek közt, mint más világból idetévedt lények, |
| kik Leonardo misztikus és trágár mosolyát viselik az ajkukon. |
|
| Nem szólok erről, ha te el nem mondod másnak meg nékem. Hencegtünk vele. |
| Most meghaltál. Nagyon fáj. És szerelmünk emlékéből is fájdalmas titok |
| maradt reám. Nem titkolom. Talán így kevésbé fáj. Én mindent megirok. |
|
|
|