Éva emléke, 1.
| Elhányt ruháink mint az állatbőrök széktámlán, asztal sarkán – lehet-e |
| hogy feltámasztott padlásablakodból egy hétig nem mozdult a telihold? |
| Zenét, bort, cigarettát nem kívántunk, csak egymást. Arccsontommal meztelen |
| válladon csüggtem, hajad határerdő volt kettőnk közt s tarkódon a kezem. |
|
| Lámpád égett, hogy lássunk s mégse nézzünk. Ezért vettem ki csak ötödnap reggel |
| a sebhelyet szép melleden keresztbe, hol egy nyilas kardjával kettévágta, |
| mikor az újlaki gyár és Komárom közt zsidókat mentettél Wallenberggel. |
| Állammal érintettem a fehér heget, de nem ezért szerettelek. |
|
| Megszédültünk egymástól, mert ilyen gyönyört nem kaptunk s adtunk soha még. |
| Ha lementünk a Boulevard Hausmannra konyakra, croissant-ért, beszélgetni: |
| szégyenkeztünk, hogy lopjuk a napot s ágyadba estünk másnap délutánig. |
|
| És összenőttünk: te liliom kelyhe s én, az ibolyántúli kardvirág; |
| a zsibbadt kéjtől majdnem tetszhalottak. Annyit tudtunk csak, hogy szívünk remeg, |
| mert e vibráló, nem szűnő extázis adatott nékünk orgazmus helyett. |
|
|
|