Fényes László
| Barátságod volt legmerészebb álmom. |
| Magyarországot pótoltad nekem |
| a bujdosásban. Rőzsetüzeden |
| melengetődztem hűvös éjszakákon. |
|
| Mindig meghatódtam ütött-kopott |
| zakódtól, portyák és párbajok hőse, |
| urak korbácsa, szegények védője, |
| szélmalmokkal csatázó Don Quijote! |
|
| Ha lényedből, túl a testen s a síron |
| maradt valami: azt most sírva hívom. |
| De nem tudtál sohasem hinni; én sem. |
|
| Hát nem szólongatlak tovább s beérem, |
| hogy érdes hangod, mandzsettád csörgése |
| madárdalként kísér már negyven éve. |
|
|
|