Boldog, akit a halál ifjan ér el

„Boldog, akit a halál ifjan ér el, még boldogabb, ki meg sem születik.” Theognisz és Szophoklész így; de én nem hiszem ezt el nekik. Mert áldás volt itt sétálnom a fényben, barátokkal beszélni reggelig, delfint, nagyerdőt, tengert, őzet néznem, meg szép nők melleit, gyerekekkel játszani és kutyákkal, napszálltát lesni, verseket, madárdalt hallgatni, írni, ógörög szobrokra gondolni. Számon csók s zöld bor íze: – nem volt belőlük elegem. Dohogva hátrálok vissza majd a Semmibe. (Portsmouth, 1984)