Kőszeg, 1918 nyarán
| Az ablaknál aludtam; hirtelen felébredtem |
| s kinéztem az utcára. A macskaköveken |
| az ősz hajú, kövér pap szaladt a feszülettel |
| s egy kis ministráns, nálam aligha öregebb. |
|
| A fiú a füstölőt lóbálta. Hogy siettek! |
| A pap veres arcáról verejték csepegett; |
| futott, hogy a reménnyel s az utolsó kenettel |
| elérje a haldoklót, ki a nagy útra megy. |
|
| Mert még hitték, mint írva van, hogy testünk feltámad, |
| és az Úr igazságot oszt majd – kezében mérleg – |
| s oszlott a beteg arcán a félelem s bánat. |
|
| Ma kábulat a gyógyszer. Mint ama nyári éjben: |
| fülelek, hogy az Egyház tűnt lépéseit halljam |
| a macskaköveken, de a visszhang egyre halkabb. |
|
|
|