A háromszáz orosz
| Háromszázan voltak. Mind katonák. |
| Átálltak? Inkább csak átjöttek hozzánk, |
| vagy bujkáltak. November négy után |
| a megszállók valamennyit elfogták. |
|
| A Gyűjtő rácsos ablaka magas. |
| Egymás vállára álltak. Lenn az utca |
| s a temető, hol hengergett a köd. |
| Pár órájuk maradt. Mindegyik tudta. |
|
| Töltőtollat, pénzt és karikagyűrűt: |
| amijük csak volt, az őröknek adták |
| cigarettáért. Mit bánták! Zsúfolt |
| cellák, ázott posztószag, füst, izzadság. |
|
| Miről beszéltek? nem találgatom. |
| Csak azt tudnám, mi hozta mellénk őket! |
| Szégyenkezés fogta le kezüket, |
| mert a tetőről kamaszfiúk lőttek? |
|
| Több ennél? Tankban, ágyúfüst alatt |
| felismerték a más nép szabadságát, |
| vagy a Szabadságot, e nyugati |
| széplányt, ki még nem kelt a Visztulán át? |
|
| Még több? Egy tiszta pillanat: s a sok |
| orosz a Duna partján megtalálta, |
| hogy mi a jó, miért még érdemes |
| élni-halni e döglődő világban? |
|
| Egyszerre akasztották mindüket |
| reflektorfénynél. Ennél tovább nincsen |
| róluk hírem. Csak annyi bizonyos: |
| tömegsírba dobták őket mezítlen. |
|
| Hol? Nem tudom. Tán az egyik orosz |
| repülőtér szegélyén Fehérvárnál. |
| Facsemeték úgy mint Katyinban is. |
| Huszonöt év. Fölöttük erdő áll már. |
|
| – Magyarok ölték meg – így emlékszik |
| családjuk. Ők a legnyomorultabbak, |
| a mártírok, kiket a vesztesek |
| nem ismernek s a győzők eltagadnak. |
|
| Ki tud szelíd áldozatukról? Vén |
| fegyőr fordul a pesti italboltban |
| társához: – Már vitték! Emlékszel-e |
| a ruszkira a tébolyult mosollyal? |
|
| Ez volna minden? Pár bizonytalan, |
| borzongó nap, amíg szóltak az ágyuk, |
| aztán ismét az éj. Lyukas zászlónk |
| nem értük lengett. Gyanakodtunk rájuk. |
|
| Mi volt nékik a boldog Nyugat. |
| Hogy tovább fusson, arra egy se gondolt. |
| Hazátlanul haltak meg, nem úgy mint |
| a híres háromszáz Lákedájmonból. |
|
| És csendben. Árut, romlást, vértanút |
| inflál a század, amnézist a holtak. |
| Ki emlékszik még rájuk, ki velünk |
| együtt a világ reménysége voltak? |
|
| S mit még? Szürkét szürkére, hidegen |
| írom e verset, jajszó, könnyek nélkül. |
| Azt kérdezem magamtól: mit akarsz? |
| Nézz körül: a sok marha összebékül |
|
| a mészárossal. Nyughass már te is, |
| hagyd a háromszáz oroszt, öregember! |
| Hiába. Nappal csendben porlanak, |
| de éjjelente megmozdulnak bennem. |
|
|
|