Tizenöt éve nyög…
| Tizenöt éve nyög, pusztít, csörömpöl |
| a világ. Te vagy csak s a szerelem. |
| Ha meghallom hangodat, az örömtől |
| libabőr szalad végig testemen. |
|
| Mióta bárkádhoz odakötöttem |
| rozzant ladikom, a beszélgetés |
| folyója árad közted és közöttem, |
| és minden óra s minden szó kevés; |
|
| ha verset írok hozzád, nem én írom: |
| hirtelen kész előttem a papíron, |
| mint e szonett; és ha szobámba nézel |
|
| hajnal felé, az ajtórésen át, |
| félálmomban boldogságomat érzem, |
| meg a mindenség rózsaillatát. |
|
|
|