Versmondók
| Romházak füstös pincéiből másztak |
| elő, leomlott traverzek alól, |
| az éjszaka klepetusával vállon |
| s némán, mert Gergely pápa üldözött |
| minden pogány emléket. Így osontak |
| a gyom-felverte Forumhoz, ahol |
| tört márványoszlopok közt botladoztak |
| és „dicsértessék” helyett „áve”-vel |
| köszöntötték egymást. Mély bokrosok közt |
| a szombatéji megszokott helyen |
| félkörben ültek – harmincan talán |
| vagy harmincketten Róma nyolcezer |
| lakójából. Az egyik öregember |
| az Aeneis-ből ötszáz sort tudott |
| betéve; a másik, fiatalabb |
| tizenkilenc ódát Horatiustól |
| meg egy Catullus verset. Váltakozva |
| álltak fel és szavaltak. Hallgatóik |
| elbűvölten figyeltek: volt olyan, |
| aki könnyét törölte vagy mosolygott |
| az élvezettől, bár a sokszor hallott |
| szöveget csak helyenként értették meg |
| zsugorodott szókincsükkel. Utána |
| felálltak és megveregették a két |
| írástudatlan, vagy tizenhat éves |
| fiú vállát, akik már betanulták |
| a verseket, s továbbadják talán |
| a jövőnek, ha el nem viszi őket |
| nyomor, tüdőbaj, fekete halál. |
| Majd búcsút vettek egymástól s egyenként |
| indultak a baljós sikátorok |
| tövébe, ittasan a hallottaktól, |
| s izzadtan visszabújtak a romok |
| alá, utóvédjei a legyőzött |
| seregeknek: bajtársak; rokonok. |
|
|