Petronius
|
Vizinczey Istvánnak
| Miért rajongok érte ötven éve? |
| Mert átbeszél hozzám egy elmerült |
| világból, mintha rég halott barátok |
| szólítanának. Mert olyan sokat |
| tanultam tőle. Mert még azt is tudta, |
| hogy a birtoklásnál százszor nagyobb |
| gyönyör a puszta létel. Mert szerette |
| az életet, de nem ragaszkodott |
| hozzá. Mert a legrosszabb körülmények |
| között is rögtön paradicsomot |
| varázsolt maga köré. (Recsken többször |
| is megpróbáltam utánozni őt.) |
| Rajongok érte, mert oly elegánsan |
| jegyezte fel egy haldokló világ |
| pénzhajhászását s ordenáriságát, |
| az emberek szeretkező dühét |
| (ha a szellem elhal, a nemiszervek |
| triplán működnek még egy ideig), |
| a költőket s szobrászokat, kik új |
| kifejezést kerestek, bárha nem volt |
| mit kifejezniök; a gazdagok |
| és a hatalmasok meghülyülését, |
| melyet nem vettek észre – s ehhez még fényt |
| s derűt adott, meg szépséget, pedig |
| jól tudta, hogy a kapukat s ajtókat |
| elállja a sötétség oszlopa. |
| Irigylem őt, mert nem borzongott ettől, |
| nem öltött hősi pózt s óbégatott, |
| hogy jönnek a barbárok, álljunk ellen; |
| nem akadt úgysem, aki ellenáll. |
| Irigylem, mert nyugodtan tudta nézni |
| a pusztulást; élvezte is talán, |
| mert izgató volt; igényt önmagával |
| szemben táplált, nem a történelem |
| menetével. Erősebb volt minálunk, |
| hisztériás moderneknél, akiknek |
| nehéz az élet s nehéz a halál: |
| őnéki mind a kettő könnyű volt. |
|
|