19. Császári kéjlak az országút mellett

Megállok az országúton. Előttem széles árok, az árokban víz s ferde nád, a túlparton virágok, s a palota: fűzöld falak, melyekről hámlik már a lakk, és lefüggönyzött ablakok, előttük súlyos rácsok, meg a befalazott kapu. Fölötte arany felirat: Kéjlak az Ifjúsághoz. Két vadgalamb búg jobbfelől, de balra varjú károg. Hszuán-tszung császár szállt meg itt egy kurta éjszakára. Három gyönyörűszép leány a nagylépcsőnél várta. Evett, hallgatta a zenét, lassan itta az óbort, majd később ágyba tért velük és így szólt reggel: „Jó volt.” Falazzák be a lányokat, hogy hozzájuk ne férjen utána senki, minden jó itallal, eleséggel: így várjanak, míg ő velük az óbort újra issza s ajkuk ízét, mert visszatér. De nem tért soha vissza. Vajon a lányok élnek még? S ha élnek, mit csinálnak? Az ablakok nem tükrözik csupán a kerti fákat. Lehet, hogy minden rendben van, mert kilenc hónap múltán fiúcskát szült az egyikük, a másik pedig kislányt. Időközben az unokák is szépen felserdültek, s a belső udvar fái közt minden órájuk ünnep. Az öregek is boldogak és nagyokat kacagnak, ha arra gondolnak, hogy a császár beállít egy nap, a kapu nyílik, ők a nagy széket nyomják alája s körülveszik, hadd lássa, hogy nem halt ki a családja. De lehet, hogy a három lány megunta rég a várást, vagy hallották a falon át, hogy temetik a császárt. Megfogták halántékukat, szó nélkül összenéztek, szobájába tért mindegyik és kiitták a mérget, s megigazították fejük alatt a bársonypárnát. Azóta köntöseiket a molylepkék elrágták, s az ágyon bordacsontjaik akár a hajóbordák, mikor bárkát építenek. De az övéket bontják. Lehet, hogy mind a három él s hogy jó barátnők lettek, hogy kinn járnak az udvaron s virágokat ültetnek, hogy verseket olvasnak fel, hogy hárfázni tanulnak, kis asztalhoz telepszenek, felidézik a múltat, amíg narancsvirágszagú, aranyló teát isznak. Hogy megvénültek? Nem nagy baj. A császár sem lett ifjabb. Lehet, hogy mind a három él, de addig gyűlölködtek, amíg már egyik sem beszél a két másikkal többet, s önmagukat is gyűlölik s az ifjúság emlékét, s bevonták mind a tükröket szövettel, hogy ne nézzék sem arcukat, sem lágyékuk elhagyott madárfészkét, és udvaruk vörös kövén dühödten és szikáran róják külön köreiket napestig mind a hárman, s úgy vonszolják maguk mögött kibomlott, őrült hajukat, mint halász húzza partra a hálójában megakadt fuldokló, ezüst halakat.