17. Hszi Si kisasszony elalszik

A gavallér nem jött el az este. Szót se küldött. Hszi Si a földhöz vágta legyezőjét, megfürdött és ráfeküdt az ágyra, mint hátúszó a tóra. A tavaszi éj langyos. Kotyog a vízióra. A házioltáron kék szoborfej a sarokban. Alatta agyagtálban parázscsíkok ragyognak. Hszi Si félig hunyt szemmel nézi a teliholdat. Vörös bogyó a körme, korállág minden ujja s az istenség a tömjént a leány felé fújja. A szerető – gondolja – jó, mert a házhoz pénzt hoz, de egyedül feküdni a bambuszágyon még jobb. Most két nap szünetet tart, amíg új gavallért fog. Elmosolyodik ettől, egyet sóhajt s alszik már. A tüllfüggönyön át a hold fénye hegyikristály. Közeledik az ágyhoz. Mire Hszi Si kinyitja combját, amellyel eddig az éj vizeit itta, s ahol az aranyifjak finnyás ajka megolvadt, ágyékát csókra nyújtja a hűvös teliholdnak.