12. A hódító tivornyázik

Huáng Si-ti egész Kínát bevette. A szélrózsa nyolc irányában szabálytalan hímtigris hátán lovagolt. Kilenc láb hosszú kardot tart nyergében. Ha kihúzza: egy villanás és színezüst az ég mélykék azúrja. A múltat eltörölte, mert ő egy személyben Buddha, Csuáng-cö és Konfucius. A jövendőt is tudja. A történelmet átírják. Nem volt még jobb kezekben a császárság. Nincs háború, aszály, sőt baleset sem. A bronzsárkányok orrlyuka bort fröcsköl. Tivornyáznak a hódítók. Az ablakok áttetsző lepkeszárnyak. A flóták egész hangokat fújnak – késő az óra – úgy mintha ősszel lágy eső csepeg a Tung-ting tóra. A jáspis palota felett nem mozdulnak a fellegek, havas hegylánc a főváros tetőin túl. Nagyot remeg a császár serlege, ahogy borát szörtyögve issza. A nyugvó teliholdra néz s ráordít: – „gyere vissza!” A vízióra csak kotyog. Lenn a várudvar sárgás macskakövein dübörög az első őrségváltás. A falra festett zöld baglyok huhognak. Lidérc-kékek a fénygyűrűk a gyertyákon, melyek most csonkig égnek. A táncoslányok hattyúnak öltöztek. Átlebegnek a termen, ki a teraszig. A déli szél meleg lett. Tulipánszirom arcukon ólomkönnyek peregnek.