10. Őszi dal

Sivít a tücskök hangja, mint mikor selymet sodornak. Kéjvágyó vagyok, fiatal s félek, mit hoz a holnap. A jéghideg tükör előtt vizsgálom magam meztelen: kezemben papírlap, mire verseket fest az ecsetem. A molyt, a szút, a férgeket hogy kergetem el innen, melyek húsomba lyukakat rágnak meg könyveimbe? Az idő tajtékos lovon vágtázik. Hol vár rám az út szélén száz kimonós leány s a kimonótlan abszolút? Azt mondják: mindent szétverek, amihez hozzáérek s hogy kegyetlen az ifjúság. Nincsen testvéri lélek, ki keservemben osztozik. E versből is, mit kezem ír, ezer év múlva hamu lesz, véremből vadzöld klorofil.