7. Hangosan mondd e versemet
| A Déli Szél elhord minden hegyet. Ha a föld sík lesz: |
| Isten szolgája vedret fog s leönti tengervízzel. |
| Fiatal vagyok még nagyon. Borzongok, de nem félek. |
| Hány ember él e földön még, míg nem lesz földi élet? |
|
| A kék lovak sörényében apró ezüstpénzt vernek |
| a démonok. Tavasz van. Zöld tömjént fújnak a kertek. |
| A szép hárfáslány arcomat lazac ajkához húzza. |
| Hol járt a lelkem, mielőtt beleszorult a húsba? |
|
| Azt mondom Tang kormányzónak: lassan, uram, a testtel: |
| a borivás nem mesterség s lángésznek nem kell mester. |
| Finom színekkel dolgozom; a holtak ingét festem; |
| s ami kevés borom terem, azt nem magamba töltöm, |
|
| A vízióra cseppjeit hallom, de még nem hallgatom. |
| A futó időt kergetik gyémántból csiszolt sarkakon. |
| Húsz éves és pimasz vagyok. Nem értem, hogy csak romfalak |
| s lyukak vannak. És lázadok, mert pusztulnak a városok |
|
|
|