A homlokomon nincs ránc
| A homlokomon nincs ránc, pedig nemrég |
| lettem hatvanöt. És hány védfalat |
| és áttetsző kristálybúrát emeltél |
| körém! Csak szétnéztél, s egy pillanat |
|
| alatt megvolt. Ha felébredek reggel, |
| még hunyt szemmel gondolok arra, hogy |
| mily szép nap virrad, mert lelki szerelmed |
| árnyéktalan s talán el sose fogy, |
|
| s arra, hogy mindezért keveset adtam, |
| csak annyit, hogy minden friss gondolattal |
| felugrottam s rögtön hozzád szaladtam, |
|
| s lelkem erdőszélén az őzeket |
| bemutattam egymásután neked, |
| de a farkast megtartottam magamnak. |
|
|
|