Trubadúrok, 2.
| Hajatok lengő bársonyát a szél szemembe fújja, |
| kezetekből a szerelem labdája szállt fel újra, |
| karotok íj volt, melletek csupa rigó; felettetek |
| ott ült a szépség a kemény román körívek tetején. |
|
| Gaucelm Faidit vagy Peire Vidal: mimózafácska, mirtuszág, |
| hajnal, szabadság, rőzseláng. Tiétek volt az ifjúság, |
| a kard s az éhség fémíze; a Hölgy kegyetlen fétise; |
| a könnyedség, mely oly nehéz; a skarlát ing, a szenvedés; |
|
| a cél, amelyet nem lehet elérni; húszsoros, remek |
| rímek s az elszállt dallamok. Mi lett aztán? Meghaltatok. |
| Jobban teszem, ha hallgatok, mert történelmünk gyászmenet |
|
| s a hírnév is csak átmenet. Rátok dobták a szemfedőt. |
| Sírotokon kathár jelek, keresztek, madáretetők. |
| Majd megjöttek a katonák s eltemették a temetőt. |
|
|
|