Levél Philadelphia polgármesteréhez

Tisztelt uram, hadd összegezzem kurtán:
Faludy Györgynek hívnak, mesterségem
szerint költő vagyok és irodalmat
tanítok a Columbián, de mert
fizetésem csekély és New York drága:
múlt októberben átjöttem ide,
a testvéri szeretet városába.
Az élet
műútján már lehajtottam pár évet,
de furcsa módon most se untam még meg:
barátaim tanácsára ezért
ajtómra pántot s lakatot szereltem
s bárhogy kívánja testem meg a lelkem
az esti sétát:
sötétedéstől otthon kushadok,
mint állatbőrös őseink a barlang
odvában és a rendőrautók éles
szirénáit hallgatom éjjelente
a trombitáló mamutok helyett.
Ám sorsát senki sem kerüli el.
Múlt pénteken történt, kék ég alatt
s ebéd után, hogy – vagy két óra tájban –
a könyvesboltból baktattam haza,
mikor a Ciprus-utcánál suhancok
támadtak rám – szerencsére csak hárman,
vagy tizenöt év körüli, még mafla
s gyakorlatlan fekete huligánok –
járókelő felebarátaim
behúzott nyakkal iszkoltak odább,
én meg gyorsan kirántottam övemből
az irdatlan csavarhúzót, egyetlen
támaszomat e dzsungelben, melyet
ön, polgármester úr, oly tévesen hív
metropolisznak, s pofacsonton kentem
az egyiket, hogy vért s fogat köpött
és hangos jajgatással cimborái
után futott. Én pedig felemeltem
könyveimet a sárból s hazatértem.
A rémületre két kanna teát
hajtottam le, majd telefonon rendőrt
hívtam, ki mindent feljegyzett és közben
a vállát vonta. Aztán nekiláttam
előadásom jegyzeteinek.
Már szinte hallom, mit mond, polgármester:
„Ön inkább henceg, mint panaszkodik.
Mit akar még? Nem szenvedett bántódást,
sem kárt. Fogadja jó tanácsomat:
csak taxin közlekedjék, ne gyalog.”
A konzekvenciát én is levontam,
de más eredményt értem el. Mihelyt
lehet, csomagolok és megyek vissza
Kanadába, hol nem kell örökös
szobafogságra adnom magamat –
Kanadába, amelyet egyelőre
még nem vert el ilyen kegyetlenül
a fejlődés s a jólét jégesője,
mint magukat.
De jó tanácsot én is adhatok.
Csak egyszer hagyja ott a városházán
autóját, és sétáljon el néhány száz
méterre a főutcán, délelőtt,
álljon meg egy sarkon, nézzen körül
egy percig, míg orrát csavarni kezdi
a vér szaga; vagy tegye ugyanezt
alkony táján, térjen le a Broad-streetről
a mellékutcába, ha mer; figyelje,
mint kémlelik a szembejövők egymást,
hogyan készítik öklüket ütésre,
hogy siklanak, csúsznak el egymás mellett
s esnek be házuk ajtaján – ezt nézze
s rájön legott, ha ugyan még nem tudja,
hogy ön, e város polgármestere
valójában többé nem mestere
e városnak, s mi több, hogy ez a város
nem város már; lakóit nem fűzi
egymáshoz elv, cél, hit, sem közös érdek;
a társadalmi szerződés ezer
cafatban úszik le a kloákákon;
Penn Vilmos szobra madárijesztőnek
áll fenn a tornyon – s ez még istenes,
mert holnap rosszabb lesz, nyáron még rosszabb,
s tíz év múlva az óvodákban is
pisztolyt ráznak s heroint követelnek
a kisdedek; a gyárfüst, a benzinbűz
s a tűzvészek ittmaradt szájszaga
megüli majd az utcákat, tornádó
sem söpri ki – és ön, ha visszanéz
kilenszázhetvenre, letűnt idillt lát,
ártatlanságot, elveszett aranykort,
csókolódzó emberi tubicákat
s elbűvölt mosoly jár majd ajkain.
Nem ismerek ellenszert. Nyilván ön sem,
mert felteszem, hogy alkalmazta volna,
ha tud ilyet. Ne húzza hát tovább
fizetését, mit nem szolgál meg. Álljon
talpára s legyen pénzéhes kartársak
meg szenilis barbárok közt az ember
a talpán, aki végre szembenéz
funkciójával s helyével a földön.
Öngyilkossága senkinek sem használ;
elődei, a puritánok, Isten
elleni bűnnek nevezték, akárcsak
a rabszolgák tartását. Lemondása
sem használ nékünk. Mérlegelje inkább,
hogy Nagy Sándor, Konstantin, Romulus
városai nem téglákból s kövekből,
de emberekből álltak, s ha az ember
nem tudja többé összetartani,
úgy nincs kompjúter s nincsen vasbeton,
mely összetartja Philadelphiát.
Hívja hát össze a város tanácsát
és mondassa ki a többségi párttal,
hogy csődtörvényi, esztétikai,
történelmi, humanitárius,
etikai és egészségügyi
és ráadásul praktikus okokból
úgy döntöttek,
hogy feloszlatják Philadelphiát;
item, hogy a lakosság mától fogva
tekintse a várost nemlétezőnek
s záros határidőn belül
induljon neki a szabad mezőknek.
A jó példával ön járjon elöl:
ragadjon baltát, trancsírozza fel
autóját (a kombusztiós motor
s a nukleáris robbanás az átkunk!)
szekeret vásároljon, lovat, ökröt
(csodálkozni fog: néhány bifsztek ára
csak az egész), pakolja fel családját
s vonuljanak kelet felé, ahol
Medfordon túl, New Jersey-ben, lakatlan
a tájék; ott építsen szerény házat,
mívelje földjét s zöld lugas alatt
vegye térdére unokáit
és tiltsa meg nekik, hogy
gyárvárosokat alapítsanak.
P. S.
Nincs sok remény, hogy hajlik bölcs szavamra,
de hogyha mégis: egy szuggesztiót
hadd adjak még.
A kacatból, mit kétszáz év alatt
a tudomány bendője ránk okádott,
egyet vigyen magával: orvosságot;
és semmi mást. S úgy nézze, messziről,
hogyan fordulunk fel a többitől.
 

(Philadelphia, 1970)

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]