New York felé
| Minden héten New Yorkba repülök, |
| több mint egy éve már, tanítani |
| az egyetemen, kezemben görög |
| Plátó kötettel, inkább védelemre |
| szomszédaim ellen, mint olvasmánynak. |
| Most is, mint máskor, ablak mellé kértem |
| helyet s figyelem, hogy futunk neki |
| az esőfelhő zsúfolt ménesének |
| s hogyan száguldunk keresztül a szürke |
| kancák gomolygó, laza belein, |
| míg fenn vagyunk az éles, hihetetlen |
| napfényben, hol meglesem a velünk |
| szálló narancs ballonokat, miket |
| csak akkor látok, ha nem nézem őket, |
| s a nagy gép mintegy papírból kivágott |
| árnyékát lenn a felhő-kontinensen. |
|
| És ajkam mégis cserepes, a nyelvem |
| üvegszilánk, kezemben hasztalan |
| szorongatom Plátót. Már lenn a startnál |
| megborzongtam, mint máskor is, mikor |
| bekapcsolták az ál-zene zenét |
| s szétnéztem. Mindig azonos ruhák, |
| megszólítások, mozdulatok, táskák: |
| csak az arcok különböznek, azok sem |
| túlságosan; de erről nem tehetnek. |
| Kereskedelmi megbízott a legtöbb |
| vagy mérnök. Van, ki maga elé bámul, |
| és van, aki cége xeroxozott |
| kimutatását bújja, majd lecsapja, |
| képeslapot forgat s azt is lecsapja. |
| Aztán van pár költségesebb ruhájú, |
| beszédesebb, jobban kimosdatott, |
| már-már kövérkés, de még mindig fürge |
| és jól kisportolt férfiú: hatalmas |
| menazsériánk menedzserei, |
| kik elvezettek minket a szűkösség |
| mezőföldjéről a prosperitás |
| szemétdombjára: „executive”-eknek, |
| vagyis végrehajtóknak hívják őket |
| ideát, mert ők hajtják végre rajtunk |
| a technika halálítéletét. |
|
| Auburn felett vagyunk, az ég kitisztult |
| alattunk. Barna táj. Két szép stewardess |
| szolgálja fel a celofánba fojtott |
| nem-füstölt füstöltsonkát a keletlen |
| kenyéren és aromátlan, de mégis |
| kávé-kávét töltenek hozzá. (Régen |
| fogyasztottunk, hogy éljünk, míg manapság |
| azért élünk, hogy fogyasszunk; ők szabják |
| meg, mit együnk s igyunk; keresletünket |
| kiiktatták; a kínálat a döntő; |
| hurkák lettünk: ők tömnek meg tetszésük |
| szerint; dagadtra még, míg tart a készlet, |
| s ha elfogy? ugyan! majd a tudomány |
| gyárt búzát, tengereket, levegőt!) |
| A kenyér undorító – de mit bánnám, |
| hogy bélcsatornám az ő kloákájuk, |
| ha a házak, utcák és városok |
| nem volnának mind az ő kloákáik, |
| ha újságjaik, televízióik |
| vagy könyveik – már minden az övék – |
| nem akarnának kloákát csinálni |
| szemem-fülem-fejem és mindenemből, |
| s ha nem sipítoznának haladásról, |
| mikor egy fajta feladja magát. |
| Vad napfényben szállunk; több lóerő hajt, |
| mint Nagy Sándor seregét Indiába: |
| százhúsz ítéletvégrehajtót s engem! |
| Nevetnem kéne, ha nem volna mindez |
| oly keserű (és mennék én vonattal, |
| de nincs Toronto és New York között) |
| rákényszerítenek, hogy azt tegyem, |
| mit ők hasznosnak tartanak és benzint |
| igyam s a gyorsulási mániát |
| megtámogassam a jegyek árával |
| hetente kétszer. Csend van. Hallok minden |
| szót hátam mögött, hol két jenki mérnök |
| beszélget. Mintha csak fogorvos fúrná |
| a fülemet. Szomszédom ásít egyet |
| s felém pislant. A Khármídészbe hajlok: |
| ha megszólít, nem értek angolul, |
| vagy fejhangon kezdek visítani. |
|
| Mert jaj annak, aki arcába nézett |
| a Medúzának s jaj nekem: spermája |
| pókhálószálán ezekhez eresztett |
| le az apám. Ő nem tudhatta még |
| kilencszáztízben, hogy egy nemzedék jön, |
| mely gyűlöli a földet s borotvával |
| kaparja ki a jövendő méhéből |
| a magzatot; hogy jön egy nemzedék, |
| kezében a roppant bőségszaruval, |
| amely kacatot, halálsugarat |
| és halhatatlan plasztikot okád. |
| Apám nem tudta, hogy akárhová |
| tesz is le, végül ott alávaló |
| s körmönfont banditák, s itt megrohadt, |
| tehetetlen hülyék közé jutok. |
| Akárhová is tesz le: mindenütt |
| bedöglött már az inspiráció, |
| a költő rossz prózát dadog, a szobrász |
| vésője csorba, mechanikus lárma |
| lett a zenéből, a felhőkarcolók |
| újbabilóni bankársíremlékek, |
| a művelt emberek rég eltávoztak, |
| a tanítók a vállukat rándítják |
| nevelés helyett, s hol a tudomány, |
| mely megvéd bennünket a tudománytól? |
|
| Huszonöt éve oly nagyon szerettem |
| ezt az országot és népét! De merre |
| az az ország és az a nép? Kinézek |
| az ablakon; már lejjebb szálltunk, látni |
| az elevenen megnyúzott természet |
| irháját, a salak-kupacokat, |
| s az éjjel-nappal sipító főutak |
| irgalmatlan szalagjait, hol autó |
| kerget autót, a betonpocsolyákat, |
| fellobogózott benzinkutakat, |
| a haláltáncos, nyüzsgő és rikító |
| vurslit, mely Bostontól Washingtonig |
| terjed, s amelyet kiépítenének |
| a Csendes-óceánig, ha ugyan |
| az elnyüvesedő emberiségnek, |
| s ha nem veti az atomrobbanás |
| széjjel mindezt, bár később, mint ahogy |
| megérdemelnők, s ha a mérnökök |
| szakbambasága és a kapzsiságtól |
| dagadó szemű üzletemberek |
| közös erővel nem fordítanák fel |
| a természet egyensúlyát örökre. |
|
| New York felé közeledünk. Amott |
| a kémények füstölgő erdeje: |
| ezt utánozzák mindenütt és ezt |
| irigylik tőlük ellenségeik; |
| és ott a város, fejbúbig tulajdon |
| kipárolgásában: ott megvalósult |
| Marx Károly álma, a korláttalan, |
| mindent elsöprő áruforgalom, |
| s az állam is elhalt már: átveszik |
| a várost a maffia pocakos |
| legényei, a késelők, a vandál |
| fiatalok, a luxusautón járó |
| kommunista úrifiúk, a pénzen |
| vett rendőrök, a szakszervezetek |
| bitang vezetői, a jogaikért |
| tüntető útonállók – az egész |
| közpénzen élő, elkényeztetett, |
| tudatlan és győzelmes söpredék. |
|
| Nem értem őket. Tradíció, ízlés, |
| derű s alázat, de nem babona nélkül |
| élnek. Nem ismerik a gondolat |
| lúdbőrző testi gyönyörét. Meghalnak, |
| anélkül, hogy egyszer is látták volna |
| a szemérmetlen égi szerelem |
| préselt-százszorszép mellbimbóját; mégcsak |
| a földi szerelem parasztcsokor |
| vidámságát sem ismerik; csak bíbor |
| vaginákról és felsőkarnagyságú |
| péniszekről fantáziálnak hitvány |
| képeslapokon, meg sikertelen |
| szeretkezéseik előtt és közben. |
| A történelem nyakát kicsavarták; |
| jövőjük nincs; csak a jelenben élnek |
| s a másodpercmutató féllábánál |
| kapkodnak hisztériás ujjaikkal, |
| mert az ideiglenesben keresik |
| a maradandót. Harmónia helyett |
| konfliktusokat kergetnek a reklám |
| bemondóinak nyálkás hangja mellett: |
| műanyag-Szaharákon át hűtőszekrények, |
| autók s házak Mount Everest-jeit. |
| Elérnek mindent; de amit elérnek, |
| nyomban kacattá válik és megrondul, |
| akár mára a tegnapi gőzgépek, |
| s holnapra a mai kompjúterek; |
| de ők már új lim-lom után szaladnak. |
|
| Hadd nézzek körül még egyszer. Leálltunk |
| s az autóbuszra várok könyveim |
| csomagja mellett. Felhőkarcolók |
| árnyéka szemközt, az ólomszín ködben. |
| Mért lesz az ember gyávább s rosszabb attól, |
| ha jobban megy a dolga? Miért kezdtünk |
| irtóháborút a természet ellen? |
| Mért tűrjük a lárma gőzkalapácsát |
| koponyánkon, a szüntelen szorongást, |
| a rohanást, melytől nem jut időnk |
| gondolkodni; mért soroltunk be zokszó |
| nélkül a nagy menetbe, melyről tudjuk, |
| hogy feltartóztathatlanul a végső |
| robbanás felé siet, és ha nem, |
| úgy a technokrácia gépesített |
| rémuralmához, hol mindannyian |
| – a tudomány végső vívmányaként – |
| csillapító injekciót kapunk |
| a tudomány többi vívmánya ellen? |
| A jólét kolbászát tartotta orrunk |
| elé az ördög, amíg illatától |
| megszédültünk és eladtuk magunkat, |
| ahogy Faust adta el egykor a lelkét? |
| Vagy higgyem inkább, hogy barlangfalon |
| gazellákat rajzolni, verset írni, |
| az igazságot keresni, tűnődni, |
| városokat emelni s kultúrákat |
| az ember ősi ösztöne? S hogy mindezt |
| szétverni, elpusztítani, megölni |
| ugyanilyen legyőzhetetlen ösztön? |
|
| Már a városban szalad az autóbusz. |
| Mit tehetek? S mit ér a cérnahangom, |
| mikor ide Jeremiás próféta |
| kellene s ő sem érne semmit el? |
| Vagy mondjam azt: az ég még kék nekem, |
| van sok barátom, könyvem és emlékem |
| és vén fejem még tele van szépséggel? |
| Kibírtam eddig; nincsen oly csapás, |
| melyet nem kellett elviselnem; most már |
| a lábamat lógatom, dudorászok, |
| s csak félszemmel és nagynéha nézek |
| e dögökre, akik még azt sem tudják, |
| hogy mindent végleg elpusztítanak. |
|
|
|