Reggel, ha arcod még homályba olvad…
| Reggel, ha arcod még homályba olvad |
| a párnán, hozzád hajlok és szagollak, |
| mint egy virágot. Rajtad és belőled |
| élősködöm. Felszürcsölöm velődet, |
|
| gégémet vadvörös torkodba tettem, |
| hogy szétmorzsolj vagy összerakj s kegyetlen |
| fogad között prédának vedd mezítlen |
| csontvázamat; hogy ismerj, mint az Isten |
|
| s mégis szeress. Tán megöltelek téged, |
| tán te öltél meg, hogy ne tudjak félni |
| és így ébredjek minden hajnalon, |
|
| mint most: a boldogság halálbűnének |
| hét éles tőrével szívemben s égi |
| szerelmünk vérszagával ajkamon. |
|
|
|