Balett-táncos
| Hiú, merész és vad vagyok, |
| torkom meg ajkam hangtalan, |
| s ez itt pupillám lézere: |
| sugár, mely elvág kétfele. |
|
| giroszkóp minden csigolyám, |
| ahányszor forgok, nyújtozom |
| vagy ugrok: győzök Newton-on, |
| a tarkóm kétszáz hóvirág, |
| s ez köldököm lehunyt szeme: |
| hány lány és fiú fúlt bele! |
|
| A testem mindig meztelen, |
| s ha öltözöm, levetkezem, |
| mert lényegem és jellegem, |
| és szívem kinn a mellemen, |
| a szobrász és a nyersanyag, |
| s a szobor, melyet kifarag. |
|
| Az intrikák nem érnek el, |
| a pénz s az autósztráda sem, |
| más ember testi vágya sem, |
| s ahányszor megfeledkezem |
| a táncról, és szeretkezem, |
| azt kérdem: Narcissus, minek |
| meglesned különb élvezet? |
|
| kézigránát s szellő vagyok, |
| lebegni kezdek fény-ködös |
| combokkal, mint egy üstökös, |
| mozdul kígyófészek hajam, |
| s vadul megforgatom magam, |
| hadd lássák, milyen s hol van a |
| híres gyémánt sok oldala? |
|
| s mennyit! Megállni nincs idő. |
| Hány zsúfolt szoborcsarnokot |
| Újat megint, s fél pillanat |
| múlva megint egy újabbat! |
| Mind-mind a vérem és húsom |
| s a stílusom – de mi marad |
|
| Mi lesz velük s mi lesz velem, |
| kinek a tánc lett mindenem, |
| szerelmem, üdvöm, mániám? |
| azt képzelem, hogy táncolok, |
| s csak izmaimban bíztam és |
| erőmben. Most mi lesz velem, |
| mert testem volt a szellemem? |
|
| Tizenöt év, vagy tíz se lesz, |
| vagy öt, s lazulni kezdenek |
| és ember nincs sehol, aki |
| testem, mely magasra emelt, |
| mellettem s meg nem békülök |
|
|
|