Firenze, 1928
| Az éjjeli vonattal érkeztem – így volt tervben. |
| Még otthon betanultam a térképet és mentem |
| egyenest a sötétben, lábujjhegyen és félve, |
| úgy, mint aki királyi tükörterembe lép be. |
|
| A Baptisztérium zárt kapuja elé ültem. |
| Kristály forrás patakzott le mellemen. Szédültem |
| és fölnéztem a dómra. Most enyém lett a város, |
| mely a szépséget szülte s felrázta a világot. |
|
| Ujjongó csillagok fenn. Mézédes tűszúrások |
| herémben. És boldogság. Majdhogy mezítláb járok, |
| nem nagypénzű turista, de alázatos vándor, |
|
| idegen hazájában, de otthonos akárhol, |
| kit szép tájakra, jeles emberekhez s mezítlen |
| márványszobrokhoz küldött egy ismeretlen isten. |
|
| Nem reggeliztem; rögtön szaladtam a festményhez, |
| s az elmúlás szendergő, még könnyű árnyát néztem |
| Flóra gyönyörű arcán. Ilyen nő nem jut nékem, |
| bár haját simogatnám hajnalig minden éjjel. |
|
| A félmeztelen, lányos Mercur isten a képen |
| ugyanolyan érzéki, pimasz, tizennyolc éves |
| kamasz fiú volt, mint én, csak százszor vonzóbb nálam. |
| Hátul a tömör díszlet a mélyzöld almafákkal. |
|
| A Gráciák idétlen körtánca, öntelt, germán |
| nyakszirtje s túl ovális hátulja nem hatott rám. |
| Majd gyorsan kifutottam, mert az őr észrevette: |
|
| azon tűnődöm, miként bújok a képkeretbe, |
| hogy oda, ahol tartott még a reneszánsz ünnep, |
| az erotikus szépség kertjébe meneküljek. |
|
|
|