Lorenzo de’ Medici
| Halastavat ástak Careggiben |
| az állatkert végén, hatalmasat, |
| ahogy rendelte. És mert senki sem |
| értett még hozzá, sokfajta halat, |
| emlőst s kétéltűt engedtek bele, |
| amit csak összeszedtek az arab, |
| velencei, portugál meg török |
| hajósnéptől. |
Egy nap, hajnalfele |
| – korábban kelt fel mint a madarak – |
| a Medici kiment az alvó parkba |
| s megállt a tónál. A víz fekete |
| és áttetsző volt. Skarlát oszlop rajta |
| a fejedelem skarlát köpenye. |
|
| Elevenen szülő hal libegett |
| a part előtt. Mögötte mélykék, keskeny |
| ragadozó várt és mindjárt bekapta |
| a porontyokat, amikor kiestek. |
| Egy lomhabajszú harcsa, sunyi, trágár |
| nézéssel, mint III. Frigyes császár, |
| az iszapból vajsárga gilisztákat |
| szürcsölt fel, mintha makarónit falna. |
| Odább ezüst konyhakések cikkáztak. |
| Az aranyhal – hiányzott már a farka – |
| sarlóvá görbült a kíntól egy polip |
| porcelán csápja közt. Fehér belek |
| cérnája ringott a parti hullámok |
| völgyében. Amott, a víz fenekén |
| indolens csiga végezte szokott |
| egészségügyi sétáját. |
Marsilio |
| Ficino mester a szomszéd villából |
| a mélyfekete ciprusok mögött |
| (egész éjjel nem aludt, mivel Plátó |
| egy mondatán töprengett) arra jött: |
| „Nagy ég, Lorenzo, mi történt veled? |
| mért vagy ily sápadt és ily szótalan?” |
| A fejedelem arca hűs és érdes |
| maradt, mint ki egy más világból tér meg: |
| „Istennek hittem, Ficino, magam.” |
|
|
|