(Minden reggel sárgább és fáradtabb vagy…)

Minden reggel sárgább és fáradtabb vagy. Mikor fésüllek, törik a hajad. Elszáradt inda a karod. Dagadnak a rák gubói nyakadon. Az ablak előtt kék ég, részvétlen szirtfalak. Ma nem fáj semmid. Ülök ágyad mellett s a kávéscsészét tartom. Hegyes melled helyén zöld varrat, lila sebhelyek. Ábrándozom, hogy nem kell még elmenned és egy fél évig veled lehetek. Szerelmem, harmincnégy kilós kísértet, mit mondjak néked? Áldom a napot, mert pasztell-szürke szemeid még szépek, mert roncs testedben van még egy kis élet, s mert így is jó. S már nem lesz soha jobb.