Macska és rigó

Andris visít a kertben. Minő ribillió! Macskánk az almafánál, szájában egy rigó. Hárman futunk utána. Túlnan, a kavics-úton szomszédnőnk áll, Mrs. Rye, ki a macskának szurkol. Én elkapom a bestét s mindjárt Zsuzsa kezébe nyomom, aztán megnézem a rigót. Nem lett véres. Leteszem magam mellé a fűre. Fényes tolla ragyog. Azonnal elszáll. Már elfeledte volna a macska izzó száját? Eközben feleségem Mrs. Rye-jel vitázik: – Magát sehogysem értem. Ilyen jó, jámbor asszony! S mégis neheztel, mert mi nem engedtük a szegény kis énekest megenni! – Madárral táplálkozzék a macska: így rendelte az Úr öröktől fogva. Mért avatkozik ebbe? – Mert az erősebb ellen a gyengébbet szeretjük. Ha módunk van, megmentjük és szabadon engedjük. Ha rám hallgat, ezentúl maga is ezt csinálja! – Hallottam. Jöjjenek most át egy csésze teára. S ha meglátom, hogy csirkét hoz a piacról, lelkem, átszaladok magukhoz és szabadon eresztem.