Haladás
| A fejlődés, mit Darwin, Hegel, |
| Marx s Ford ígért, megérkezett. |
| nem az embert a gép helyett. |
| A roppant lakomán felesszük |
| meg az atmoszférát felettünk. |
| okád a szörnyű szerkezet. |
| Egymást faljuk fel, ha tovább fut, |
|
| „Termelésből fakad a jólét.” |
| Ez ellen nincs instancia. |
| S mi fakad majd a szívdöglesztő |
|
| A technokratát csak a pénz |
| Mindent legyárt, amit lehet |
|
| Állásról, üzletről, zabáról |
| s autókról fecsegünk egymásnak. |
| Csak barbároknak nincsen múltjuk, |
| csak tegnap nélkül nincsen másnap. |
| hol fajtánknak még sírt sem ásnak, |
| és abból sem lesz haladás, |
| ha vége van a haladásnak. |
|
|
Bossuet
| Híres beszédeidből mi maradt? |
| Végleg beomlott rád a síri hant, |
| A keserű igazság hangja ez, |
|
Feleségemhez, mikor Sartre egyik egzisztencialista művét olvasta
| Nagy marhaságot ír megint? |
| Jean-Paul Sartret nem érdemes |
| egy vagy két oldallal odább |
|
A század filozófusai
| Így lett a tudós piszkos, |
|
|
Ráció és empíria
| hunyt szemmel gondolkodtak. |
|
Wittgenstein
| Itt kétszer kettő, túlnan négy: |
| logikáddal nem sokra mégy, |
| mert minden, ami logikus, |
|
Federico García Lorca
| Huszonnégy éve olvastam először |
| öt vagy hat versét. Hőmérsékletem |
| harminchét kettőre szökött; arcomhoz |
| két langymeleg pamacs tapadt; lihegtem |
| az élvezettől; köröttem fénygyűrűk |
| kezdtek keringeni; metaforái |
| szökőkútjába ugrottam, hadd verje |
| vállgödrömet a sok sugár; az élet |
| s a halál elvesztették köznapi |
| unalmukat; fülembe fekete |
| kancák dobogták verse ritmusát |
| patkótlan lábbal; asszonáncai |
| zenekarát hallottam messziről; |
| azt éreztem, hogy több lettem magamnál |
| s oly gondtalan, mint őrült csókolódzás |
| közben, egyszerre boldog s izgatott. |
| Huszonnégy éve voltam így először |
| Lorcával és még most is így vagyok. |
|
John Milton
| Ma már Milton-paródiának hangzik |
| mindegyik verse. Lekopott a festék |
| portréjáról, min nagyképűség ásít, |
| ál-klasszicizmus, bombaszt és üresség. |
|
| Embernek is hitvány volt s nagypofájú. |
| Erénycsőszt játszott s az égig dicsérte |
| Cromwell mészárlásait. Puritánok |
| dudája! Mindig dagadt az erszénye. |
|
| S hogy mocskolta a kivégzett Stuártot! |
| A király fia, mikor végre trónra |
| került, nagylelkűn azonnal kegyelmet |
| adott neki. Én fölhúzattam volna. |
|
|
William Butler Yeats
| Mondják, hogy semmi látható |
| hasonlóság nincs közte s köztem. |
| S ez így igaz, mert láthatatlan |
| csatornák kötnek vele össze. |
|
Menánder elveszett vígjátékaiból végre megtaláltak egyet, a Düszkholoszt
| olvastam egykor. Mily nagy élvezet! |
| S mily tragikusnak tűnt, hogy mindegyik |
| komédiája végleg elveszett! |
|
| Átkoztam a gyújtogató, gonosz |
| Alit és Montferrat elvetemült |
| katonáit. Most itt a Düszkholosz. |
| És milyen tragikus, hogy megkerült! |
|
|
Tizenhatodik születésnap
| Unott vagy, lusta, közönyös, |
| nem tudsz még ortográfiát, |
| és nem köszönsz, ha köszönök – |
| hadd kérdem, míg anyád imád |
| s apád oly nagyra van veled: |
| mi lesz veled, szegény gyerek, |
| ki tévét kaptál nyakleves |
| és autót nevelés helyett? |
|
Marx sírjánál
| Megcsaltak és csalók elporladt szentje! |
| Az ipari forradalom ad ennünk, |
|
Egyesült Államok
| És annyi villanyt égetünk, |
| hogy egyre setétebb lesz. |
|
„A mennyiségi változás minőségi változásba csap át”
| Mennél több autót gyártanak |
| s mennél több autót vesznek, |
| a kocsik. (Szintúgy a vevők, |
| a gyárosok s a szerelők.) |
|
Zsidó szállóige
| Egy hasszid rabbi mondta: |
| – Jó, hogy az Isten nem lakik |
|
Németország
| Néhány hónapja újra láttam |
| s megrándítottam vállamat. |
| a náci dögvész rászakadt. |
| Később vágóhíd lett s romhalmaz. |
|
Birkbeck Road 62.
| Kis házunk címe. Itt lakunk. |
| de van sok könyvünk. Olvasunk; |
| több nem kell. Boldogak vagyunk, |
| hogy élhetünk s tanulhatunk. |
|
Macska és rigó
| szomszédnőnk áll, Mrs. Rye, |
|
| Ilyen jó, jámbor asszony! |
| S mégis neheztel, mert mi |
|
| Ha módunk van, megmentjük |
|
| – Hallottam. Jöjjenek most |
|
| S ha meglátom, hogy csirkét |
|
|
Andris nem eszik
| Több mint két hónapja, hogy Andris |
| csak úgy ímmel-ámmal eszik, |
| hiába kérleljük, vagy rakjuk |
|
| – Egyél, fiacskám, hadd nőj nagyra, |
| szól nagyanyja s átöleli, |
| de Andris eltolja a tányért; |
|
| a szomszédban elosztogatja. |
| A doktor azt mondja: konok, |
| de nem hiszi, hogy beteg volna. |
| Én azt látom, hogy lefogyott, |
|
| Zsuzsa elsápad, mikor ránéz. |
| Ma délben egy pohár vizet |
| ebédelt. Ekkor eldöntöttem: |
| nem nyugszom, míg végire nem |
|
| járok az ügynek. A szokottnál |
| is tovább játszottam vele, |
| majd vöröspecsenyézés közben |
| megkérdeztem, már est fele: |
|
| – Ugye, rossz dolgod van itt nálunk? |
| és kristály. Nem érti a kérdést. |
| – Dehogy rossz, nevet. – Nagyszerű. |
|
| – Akkor mért nem eszel? csapok rá. |
| Felnéz reám. Megint nem ért. |
| De most ezegyszer elárulja |
| magát. – Hát nem tudod? Ezért. |
|
| Ezért? töprengek és derengni |
| kezd végre bennem, hogy mi van |
| a dologban. Csak óvatosan |
| pedzem. – Nem eszel, kisfiam. |
|
| Okos vagy. Jól van. Nem eszel, mert… |
| mert aki eszik, az… hogyan |
| is jár a gyermek, hogyha eszik? |
| – Megnő, mondja szomorúan. |
|
| Hát így vagyunk! És hátradőlök |
| hogy Zsuzska s Andris így maradnak |
| meg kis házunkban énvelem, |
|
| hogy nem lesz soha múlt belőlünk, |
| boldogságunkat, és fiammal |
|
| játszom alkonykor. Andris közben |
| és elmosolyodik: – Nem értesz, |
|
|
T. Gy. fiatal barátomhoz, mikor költeményében heves szemrehányással illetett, amiért elmenekültem Magyarországról
| „Tudod-e”, kérded, „mit tettél magaddal, |
| mikor elhagytad a hazát?” Nagyon |
| is jól tudom. Másodszor emigráltam, |
| hogy szabadon írhassak és agyon |
| se üssenek. Több kollégám volt már így. |
| Nem hiszed? Fogd a lexikont és nézd meg |
| Victor Hugo, Mann, Dante, avagy Heine |
| életrajzát. Akkor talán megértesz. |
|
Sorok egy üveg francia konyak mellé, mely konyakot egyik angol jóbarátommal juttattam el a címzettnek Budapestre
| Vezércikkedben hazaárulónak |
| s hazugnak titulálsz. Vajon ki lódít |
| s árul hazát? Te is tudod, ha józan |
| vagy nagyritkán; nemhogy az olvasóid. |
| Más voltál régen. Hány rohadt nyilasnak |
| húztad el nótáját! Hogyan szerettek |
| s tiszteltek, míg lelkedet e nem adtad |
| Hruscsovnak s a delírium tremensnek! |
| Vedd e konyakot és ürítsd a múltra! |
| Tudom, megiszod, akárhogy is fulladsz |
| e vers miatt. Prószit, Parraghi Gyurka! |
| És ne dohányozz, mert könnyen kigyulladsz. |
|
Egy örökifjúhoz
| Kérkedsz, hogy nincs baj, mert még forr a véred, |
| sportolsz, zabálsz és tyúkokra vadászol. |
| Hiába hencegsz. Régen elítéltek, |
| s az egészség sem véd meg a haláltól. |
|
Keresztnév
| Kisfiúkat György, George és Jorge névre |
| nem keresztelnek többé már, mint egykor. |
| Mi lesz itt velem? Eltemetnek élve, |
| még a nevem is kiment a divatból. |
|
Kínrím New Yorkból jövet
| Boldog voltam, mikor odább |
|
Repülő csészealjak
| Fénysebességgel szálló, csodás lények |
| jönnek hozzánk folyton. Mi a fenének? |
| Hogy tanuljanak tőlünk. Ez világos. |
| Ugyan mit? Azt, hogyan kell elkövetni |
| hatékonyan s gyorsan öngyilkosságot. |
|
Szökőkút a Concorde téren
| Hány éjjel nyögtem ezt magamnak Recsken: |
| „A Concorde téren zubog a szökőkút, |
| másnak zubog s én egy gödörbe fekszem.” |
|
| Most itt zubog előttem a szökőkút. |
| Másnak zubogj, ha a gödörben fekszem! |
| Már nem vagyok olyan önző, mint Recsken. |
|
|
Az óra
| inkább lett, mint csináltam. |
| Versem számlapját nézd meg |
|
Arthur Koestler, Robert Graves
| Csak Koestler hordja hátán az idő tarisznyáját. |
| Sejtek s bolygók közt fel-le utazott. |
| A Darkness at Noon mint Voltaire Candide-ja. |
| Kelj fel, Jairus lánya! Jeremiás nem írta |
|
| Graves a Sötét Istennőt kereste. Most Majorcán |
| ül a sövényen. Ha nem vigyáztok, itt a vége! |
| Hiába mondta, s hányszor! Pusztulnak. De ki bánja? |
| Ő addig nevet rajtuk, míg ott ragyog utcája |
|
| Harcoljak vagy röhögjek? Kár volt értünk? Nem volt kár? |
| Mellet mutassak? hátat fordítsak? Hasztalan |
| kínlódom a kérdéssel. Tudom, hogy mindkettőnek |
|
|
Vendégmunkás a vonaton
| Veronában szállt fel. Vagy negyven éves |
| s nagyon borostás. Ládáját letette |
| a folyosón s kissé meghajtott térddel |
| állt egész éjjel, át Németországon, |
| Ostende s London felé. Fülkénk sarkából |
| láttam, hogy olykor egy kortyot iszik |
| a demizsonból és gesztikulál. |
| Kimentem és két ablakkal odábbról |
| figyeltem. Nem volt ittas, csak éppen |
| jókedvű, s folyton-folyvást énekelte, |
| hogy ’l piu bella cosa del mondo,… |
| és rá a rímet: un culo rotondo.
|
| S ehhez a gesztus: mintha simogatná |
| nótája tárgyát. Szórakozz, gondoltam, |
| ha már nem néked szólt a reneszánsz. |
| Útitársunk, egy piszkosszőke angol |
| fiatalember is kijött és néhány |
| percig faképpel figyelt, azután |
| merev felsőajkkal fülembe súgta: |
| – Fogadjunk, ez a talján sem viszi |
| sokra minálunk! Kurtán felnyerített |
| szájpadlása alatt: – S mit szól a nyelvhez, |
| melyen a nő hátulja hímnemű? |
| Hi! hi! – Bement és én sajnálni kezdtem |
| az olaszt: hogy mi lesz vele Londonban, |
| hol lenézik jókedvéért, ahol |
| méregdrága a bor s ahol szegényen |
| nemhogy kerek, de még talán ovális |
| női hátsót is aligha talál. |
| Majd megnyugodtam. Nem kell félteni |
| barátunkat. A megaláztatást |
| kibírja majd; tán észre sem veszi, |
| s úgy éli túl, ahogy a népe is |
| túlélt gótot, vandált meg longobárdot. |
| Nem sajnálni, irigyelni kell őt, |
| kit a világ baja nem érdekel. |
| Saját baján is túlteszi magát, |
| s míg én az ő baján gondolkodom, |
| dalol, mert sejti, hogy a víz felett |
| tartják a kerek női fenekek. |
|
Tudományos világkép – van ilyen?
| Newton, Kopernik kanonok – |
|
| Gassendi, Marx, Delamettrie, |
| Holbach: az anyagelvűség, |
| bár elméletnek megbukott, |
| tovább virul, mint párthűség; |
|
| Liszenko, Jung, Freud, Skinner, Spock, |
| Pavlov: jaj poshadt tökbefőtt, |
|
| roppant merész! aki tanul, |
| izzad, gürcöl, megérti, de |
|
| ha nincs jövő, csak múlt: oda |
|
| kérdéses, merre megy velünk |
| a mozdony: száguld, vagy tolat? |
| megtudjuk-e, hogy a világ |
|
| Bújjam a tudós könyveket, |
| vagy hagyjak föl velük, mivel |
| főként, amit nem olvas el? |
|
|
Arccal Kína felé
| – Barátim – szólt a régi római |
| Harcolnunk nem kell. Barbár gótjaink |
| a többi barbártól. Viduljatok! |
|
Van-e honvágyam, kérded
| aláztak, kínoztak és öltek |
| hogy a folytatást jobb Londonban |
| élnem végig. A sok halott |
| éppúgy fáj, mintha otthon lennék. |
|
Recrudescunt
| Amerikában, negyvennégy dögletes |
| nyarán éreztem ugyanezt, ahogy |
| a híreket hallgattam Budapestről, |
| és szégyenkeztem, hogy szabad vagyok. |
|
Alkony a Várhegy felett
| Ülök az esteledő kertben. |
| Hogy szerettem a pesti partról |
| az alkonyt a Várhegy felett! |
|
| Hányszor néztem! Többé nem nézem. |
| Szamár vagy. Hunyd be a szemed. |
| S mindjárt meglátod! Soha nem volt |
| szebb alkony a Várhegy felett. |
|
|
|