Zsuzsával Firenzében
| „Nem félek”, mondtad múltkor, „a halált elviselni. |
| Benneteket sajnállak, mikor már nem leszek.” |
| Az Uffiziben tegnap bementünk Botticelli |
|
Tavaszához. Holt fáradt voltál. Én ideges. |
|
| Flórához hasonlítasz. Lestelek, míg alatta |
| álltunk. Derekad íve; nemes, okos fejed |
| az elmúlás árnyával; szemed örvös galambja: |
| pontosan, mint az övé. Vajon észreveszed? |
|
| Nézted, vállad megrándult, de ajkad nem nyílt szóra. |
| Elvittelek a Loggia fölötti eszpresszóba. |
| Ott lerogytál. Töprengtem: mivel ámítsalak, |
|
| szerelmem? A haláltól mindhiába akarlak |
| megvédeni. Éjente, ha a kíntól nem alhatsz, |
| reggelig simogatom töredező hajad. |
|
|
|