Long Barn
| Madár szól. Nagy, ezüst halak lebegnek |
| a láthatár alján, a domb fölött. |
| A házon repkény. Most galvanizálja |
| a mozdulatlan őszi délelőtt. |
|
| Mikes Gyurkával járunk, nagyon lassan. |
| Minden tárgy éles, domború – merő |
| gyönyörűség. A lábunk lomha inga, |
| a könyökünk, mint bevont evező. |
|
| Koestler Zsuzsával ül a pázsit szélén. |
| Sejtettük, hogy közeli rokonok. |
| Ha fordulunk, egy-egy szófoszlányt hallunk. |
| Nem kell figyelni. Úgyis tudni, hogy |
|
| miről beszélnek. Milyen szép és szimpla |
| volt a világ és életük, amíg |
| hittek. Azóta okosabbak lettek, |
| de a hazugság jobban boldogít. |
|
| Megyünk tovább. Még tisztább s élesebb lett |
| a táj, az ösvény, a vörös kövek, |
| a tölgyek, melyek lábunk elé dobták |
| lombjukat, mint az imaszőnyeget, |
|
| Mikes profilja, a fűszálak éle, |
| Cynthia és Csé hangja a csukott |
| zsaluk közéből, a hullámvonalban |
| szaladgáló diószín mókusok – |
|
| mint hogyha mindez emlékezetembe |
| akarná vésni magát s én magam |
| is erre vágyódnék, egy ismeretlen, |
| cerebrális gyönyörtől boldogan – |
|
| mi tette ezt? A tegnap éji hosszú |
| beszélgetés varázsa? vagy hogy egy |
| saját halálát nyeldeklő világban |
| szabad vagyok még? hogy itt lehetek |
|
| barátaim közt? vagy a múlandóság |
| állt meg s azt hiszem, hogy a perc örök? |
| vagy a díszlet? az angol ősz fensége |
| és nyugalma a pusztulás előtt? |
|
| Nem tudom. Csak azt tudom, hogy az élet |
| tájai közül ez a táj marad |
| meg emlékemben s a halálos ágyon, |
| ha megsegít egy tiszta pillanat: |
|
| ezt látom. Koestlert a füvön Zsuzsával, |
| Mikest mellettem. A dombok mögött |
| gyűlik a köd. Hová lesz az időben |
| a mozdulatlan őszi délelőtt? |
|
|
|