Töprengés egy megtisztelő ajánlaton

Hívnak: tanítsam itt az ezredek
költészetét; és írjak verseket.
Elszomorodom. Íly ajánlatot
száradt emlőjű hazám nem adott.
Kedvenceim: a türkiz svéd fenyők,
a kék tavak, a szőke, karcsú nők.
Toronyszobában, félöles falak
között élhetnék, gót boltív alatt.
Itt vár rám végül vándorutamon
biztonság, tisztes jólét, unalom.
Félévig nap, félévig félhomály,
s a steril filológus-ispotály.
Bizonytalan sorsú urnám helyett
foglalhatnék szép gránit sírhelyet.
Hazai mocsok után tisztaság.
Honi bitangság után tisztesség.
Liliputnak, nem kéne szüntelen
Washington s Moszkva ellen küzdenem
egyszerre; és az orosz szolganép
magyar szolgáiról se szólanék.
Bankettek, talár és diáksereg:
kedvelnének, habár nem értenek.
Olvashatnék, magamnak örömül
ismét latinul meg ógörögül.
Dunnás ágyban, ha késő este lett,
végigtapogatnám a testemet:
de tudnám-e az ólomablakok
között, hogy ez még én magam vagyok?
Érzelmeimet megfagyasztanám.
Így ülnék a tanárok asztalán,
hol mindenki merev, de sohase zord.
Lazacot ennék, hozzá Chablis bort,
s mindazt, mi Svédországban nem terem.
S mikor nagyritkán elkeseredem:
Gusztáv király telefonálna és
megkérdezné: megy-e a rímelés?
 

(Uppsala, 1957)

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]