Magánzárka

Rég nem félek a haláltól
hadd ropogjak ha ölel
féltem tőle hosszú távon
nincs mit félnem íly közel
van még két egér barátom
ők táncolnak térdemen
amikor a deszka-ágyon
napi egyszer étkezem.
Mentől többet adok nékik
annál több marad nekem
ezt azonban csak az érti
aki rabként vizen élt itt
s egy kevéske kenyeren.
Van kincstári nagykabátom
mínium-sávtól kemény
a kabát megáll magától
ha leteszem, de nem én.
Porhomokkal megtöltöttem
bő csizmámat: mint a vas,
és két falhoz két könyökkel
támogatom magamat
állok így a kurva télben
köpönyeggel fejemen
leheletem melegében
tűrhetőbbé vált az élet
hogyha annak nevezem.
Koldusember voltam Bécsben
ahol minden utca jó
fenn az eresz védett, térden
alul hullt csak rám a hó
alkonytájban félkenyérrel
és sonkával Zsuzska jött
Tóth főhadnagy is benézett:
– Maga él még? – Hess, te Dög!
Aztán Zsuzskához hajoltam:
– Csőszmesterség? Vállalom.
Rőzseláng nemezsátorban
vizaví a Balatonnal
vadgalamb a vállamon.
Elkészültem negyven sorral
hogy is volt a gyermekkorral?
vissza meddig mehetek?
Három évvel verset írtam
úgy ahogy most, nem papírral
szabad gégén lebegek.
Szótagok, hangok öt érzék,
négy, három, anyám haja,
asztalsarka, a dada,
fények. S aztán? Nagy setétség
megfogom a barlang végét
kopogtatok a falán.
Túlnan hallgat az apám.
Kongatnak takarodóra
kész egy másik, ronda nap
társaimnak sok-sok óra
nékem másfél óra csak
itt az idő nem parancsol
zsebkés: összecsukható
relatív, szólt egykor taknyos
nagybátyám, Szilárd Leó
várt Auschwitzban a kemence
ránk, s ő végleg elfutott
lett inkább a sors kegyence
Einstein Albert asszisztense
míg nekem csak Recsk jutott.
Késő este már az ember
csizmája felett lebeg
fenn a légben – két hüvelykkel
négy hüvelykkel – egyremegy
s hirtelen a lényegesre
gondol: mit miért csinál?
Tegyek végre pontot Recskre,
ne kívánjak élni már?
Annyi jóbarát küzd értem
küzdjön mindegyik, csak én nem?
Mit gondoljak, mit akarjak
hogy túléljem? hogy meghaljak?
Melyik a tisztességesebb?
 

(A recski fogdán, 1952)

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]