Havas Bandi
| Hallottalak, Havas, mikor ma éjjel |
| a priccsen forgolódtam, félig ébren. |
| Bocsáss meg. Oly sokan és annyi nyelven |
| szólnak hozzám ilyenkor. Nem figyeltem. |
| Mégis felültem. Több mint három éve |
| nincs már köztünk se barátság, se béke, |
| de ezt nem tudtam hinni. Lehetetlen, |
| hogy ávós vagy és kintről gúnyolsz engem. |
|
| S akkor másodszor hallatszott a hangod. |
| Nem kintről; bentről, egy cellából hangzott: |
| – Éljen Sztálin! – A te hangod volt, s mégse: |
| a tébolyultak felséges fölénye |
| ércessé tette s hideggé. Hogy zengett! |
| – Éljen Sztálin! – Álltam az ajtó mellett. |
| Gumibotok ütései. Majd csend lett. |
| Elájultál? Otthagytak? Agyonvertek? |
|
| Jaj, Bandi! pajtás, útitárs és testvér! |
| Barátom! háziszentem! hogy szerettél! |
| Hol van a múlt? hová lett régi kedved? |
| Hogy mókáztál, mikor a bombák estek |
| köröttünk! És a hadnagy hogy meredt rád, |
| mikor Hitlert játszottál egy gerendán, |
| vad billegéssel, sok rozmárfogaddal! |
| S mit röhögtünk a kolerabarakkban! |
|
| Tikkadt pajtákban és hajófenéken |
| hány költeményedet szavaltad nékem! |
| S mikor a nagy görögdinnyét szerezted |
| gyors lábaiddal! Mikor Márrákesben |
| megkövezésünk szeplős angol képed |
| miatt maradt el! A „köszönöm szépen”-t |
| is untuk, mert már annyiszor mentettük |
| meg egymás életét! Csak biccentettünk. |
|
| És hogy örültünk! Minden reggel hatkor |
| keltél: hadd lásd, ha virrad az aranykor. |
| Milyen biztos voltál, hogy annyi álság |
| után a világot végleg megváltják, |
| s a szabadság virágba szökken itten! |
| (Egy kevéskét mindebből én is hittem.) |
| S aztán? Ujjongtál, s arcod belesápadt |
| az ujjongásba. Azt mondtam: lakáj vagy. |
|
| S pártod! Ettől mindig felforrt a vérem. |
| Hányszor verekedtünk ezért Tangerben! |
| A párt, a párt! A vöröslámpás némber! |
| Anyám – mondtad. Meghaltál volna kétszer |
| naponta érte. Sokszor megpróbáltad. |
| A párt! Azt hitted, így szolgálsz a pártnak. |
| S mit hittél még? Mire mentél, ha térden |
| csúszkáltál? A grúz Drakulának vér kell. |
|
| Mikor hoztak be? Tegnap? S milyen váddal? |
| Te vagy a főkém! A párt megkér: vállald! |
| De elvtársak! Elvtárs? Talpalni kezdtek. |
| Az őrület maradt csak, hogy megmenthesd |
| hitedet. Hová kerültél, mit képzelsz? |
| Hős kommunista lettél náci kézben? |
| Az ochránán vagy? S amíg agyonütnek, |
| Sztálin nevét vágod hitvány képükbe? |
|
| A folyosón át hány sóhajt, hány véres |
| jajszót küldjek feléd, mely mind nem ér el? |
| Mit mondjak még? Elvtársaid ölnek meg, |
| ok és cél nélkül. Mit ért tiszta lelked, |
| hűséged, harcod, mikor ez a vége? |
| Gyalázatuk felüvölt a nagy égre |
| s a négy égtájra. De mit tudok tenni? |
| Sok itt a mártír s rég nem figyel senki. |
|
(Az ávó pincéjében, 1950 őszén) |
|
|