Kihallgatás
| Egész nap nyúzott. Hol bokámat rúgta |
| s ordított, hol dühödten nógatott. |
| Vadul gyűlöl. Pedig pontosan tudja, |
|
| Hencegni ezzel már én sem kívánok. |
| Bárcsak tettem volna egy keveset |
| ellenük! s nem most kéne kifundálnom |
|
| Mindegy. Az embert úgyis elítélik. |
| Az ablakra haránt dőlt a nehéz |
| napfény. Fölém lógott Dzserdzsinszkij Félix |
|
| Az ávós kandúr, ha szemébe néztem, |
| elfordult. Oldalvást, az írógép |
| mellett egy nő terítette a széken |
|
| – „Mi volt az apja?” – szólt, mikor megitta |
| a kávéját. – „Tanár.” – „Tanár? Nagyon |
| szép”, és diktált: „Írja! Kapitalista |
|
| – „Nem” – mondtam, de a nő már lekopogta. |
| – „És hol tanult?” – „Apám?” – „Nem, maga.” – „Én? |
| Jogot hallgattam”, hazudtam, „Bologna |
|
| Diktált: – „Két ny-nyel írja, hogy: Bolonnya |
| egyetemén jártam ki a jogot, |
| mert már akkor a fasizmus bolondja |
|
| Ez lesz a vallomásom. Hitvány lócán |
| ültem. Napestig ily színvonalon |
| tárgyalt s engem ez inkvizíciónál |
|
| Röhögjek vagy sírjak? A járdát néztem |
| az út túlján, hol nők és férfiak |
| mutatkoztak, kiket nem fogtak még el. |
|
| Vagy vágtam volna ávósom szemébe |
| (azt is tudom, hogy Zala a neve), |
| hogy semmikor, semmiért, semmiképpen |
|
| Avagy idézzem Szókrátészt azoknak, |
| kiknek minden szava örök titok, |
| hogy szörnyűséget elkövetni rosszabb, |
|
| Avagy adjak hálát Szent Erazmusnak, |
| aki a rabok védő szelleme, |
| hogy néhány kisebb rúgással megúsztam, |
|
| Itt állok most a kimeszelt cellában. |
| Karom lecsüng. Vén verejték tapad |
| testemhez. Gondolj, súgom, Attilára, |
|
| Mit érlel sorsod? mit kaptál hazádtól? |
| mért jöttél vissza? minek vagy magyar |
| ily bolondul? Téged e föld nem ápol |
|
(Az ávó pincéjében, 1950 nyarán) |
|
|