Sztálinista himnusz

Kelet fényes portáitól roskadt napszánti földekig magasztalunk, Párt, mindenünk: szentegyház, állam, élcsapat. Mindenható vagy, mert te adsz állást, ágyhelyet, vízcsapot, s te választod ki híveid közül mártírjainkat is. Te mindenütt jelenvaló! a háztetőkön át belátsz, leveleinket olvasod s lehallgatod, mit gondolunk. Mindenható csupán te vagy, ki őrzöd s fennen hirdeted a kátét, melyet Marx atyánk s Lenin kinyilatkoztatott. Bölcsesség ékes kútfeje, ki történelmünk könyveit átírod s nap mind nap után meghirdeted, mit hoz a múlt. Te üdvözítesz egyedül és új hitelveket hozatsz a zsinaton, miként az ott előre elrendeltetett. Erős várunk te vagy nekünk, melyen nincsen kapu, se rés, s ha omladoznak falaid: a tőkés mindig felsegél. Te óvsz minket a gondolat bűnétől és a besúgás, a szajkolás s a talpnyalás erényeire megtanítsz. Poroszlóid leleplezik a rút eretnekek hadát s aztán a poklok kínjait kell tűrniök időtlenül. Ám minket, jámbor nyájadat, a pártnapok miséin át, szűrők kálváriáin túl a tervkölcsönök nagyböjtje közt a földi mennyben elvezetsz, hol vár reánk a jégmerev dogmákból épült Új Bizánc s az anyag győz a szellemen. Ezért dicsőít énekünk, zengvén ezredtől ezredig, szakállas isten, Marx atyánk, ki szerzéd roppant mívedet; s téged, vele egylényegű fiú, Lenin, ki balzsamos ereklye lőn a Kreml alatt, ahol zarándokhad tolong; s téged, szentlélek istenünk, tüzes lángnyelveken reánk szakadt, ezernyi nemzeten uralgó, szörnyű Sztálinunk. (Budapest, 1949)