Negyven felé
|
K. Gy.-nek
| Mit valljak néked e vörös szalonban |
| a szárnyas empire oroszlán alatt? |
| Harmincnyolc éves vagyok ma s nem tettem |
| le még a földre jól a lábamat. |
| Az iskolában maflának neveztek |
| s holdkóros őrült voltam, mint gyerek. |
| Csak egy ruhám van. Ezt is még New Yorkban |
| szereztem. Nem gyűjtöttem kincseket. |
| Anyámnál alszom, a rövid díványon. |
| Ha dícsérnek, futok, mert szégyellem, |
| ha megtámadnak, hallgatok. Nem kértem |
| magamnak soha semmit. Védtelen |
| vagyok, mint fóka a parton, ki várja, |
| hogy lebunkózzák. Titkos gőgömet |
| sosem mutatom. Így állok előtted: |
| félig híresség, félig csődtömeg. |
|
| Ha versbe kezdek, kínlódom s vonaglok, |
| amíg a rossz sorokat megírom. |
| A jók nem tőlem jönnek. Titkos ujjak |
| jegyezik. Látomás a papíron. |
| S én plagizálok. Él valaki bennem: |
| védangyal, démon, vagy tündérkirály. |
| Nem ismerem. Csak olykor, félálomban |
| érintkezünk. Azt súgja: „szublimálj!” |
| Testem s lelkem e plátói szerelmét |
| vad szenvedélyek kísérik nyomon. |
| Mocsárba fúlok, ha kiélem őket, |
| kényszerzubbony vár, hogyha elnyomom. |
| Mit tehetnék? Szaladok, mint Petrarca |
| az abszolút után, mely ellebeg. |
| S hiú vagyok. Mit felelsz, ha megkérdem: |
| a költőt, vagy az embert szereted? |
|
| Két éve jöttem el Amerikából. |
| Állásban ült s lopott itt mind, aki |
| él és lélekzik. Én az országot jártam |
| falut falu után, tanítani |
| rozzant pajtákban, hol a hold ezüstje |
| pótolta a hiányzó léceket. |
| A dűlőúton este a sofőrrel |
| nyulat gázoltunk, hogyha éhesek |
| lettünk. Aludtam ágyban, szénaboglyán, |
| szempillám közt a csillagok hegyes |
| tűjével. Így oktattam irodalmat |
| s történelmet csűrben, szőlőhegyek |
| tövén, kertekben, iskolákban, téli |
| pusztákon meg a nyári Balaton |
| mellett. Szabad hazáról álmodoztam |
| s fölébredtem a szovjet gyarmaton. |
|
| Hány szerelmet mulasztottam el gyáván! |
| Előled is futottam. Oly nagyon |
| fiatal vagy még. Tudtam, vén varázsló: |
| elbűvölhetlek, hogyha akarom |
| s ez hitványság. Te jöttél be szobámba |
| Füreden, a múlt nyáron, s hirtelen |
| ágyamba csúsztál. Most nyelved az ostyám |
| s térded kőarca lett az istenem. |
| Boldog vagyok veled. Azon töprengek, |
| mikor ajkam végigfut öleden: |
| hogy mindebből, a látható valón túl, |
| jön-e emléknek valami velem? |
| S találgatom: tudod-e, vagy csak sejted, |
| hogy karjaid között kísértetet |
| tartasz, gyáva nyulat, ki nem akar még |
| meghalni? Vagy tán épp ezért teszed? |
|
| A tojásfejű, szadista helytartó |
| minap végigjáratta szemeit |
| rajtam. Ez tudja, hogy nem tud megvenni |
| s mert nincs belőlem haszna, elveszít. |
| Nem hiszed? Menj az ablakhoz! Ki sétál |
| a Vigadó előtt? Félig majom, |
| félig ávós. Kísér, fülel rám, üldöz, |
| puhít s izzaszt, míg bevisz egy napon. |
| S ha hallod majd, vagy olvasod a lapban |
| a Moszkvában kotyvasztott maszlagot, |
| a gramofonlemezt, hogy titoista, |
| klerikoburzsuj kémfőnök vagyok: |
| ne hidd el! Mégha magam mondom is be |
| a rádión: súgd meg mindenkinek, |
| hogy hazudnak a gyilkosok. Vagy inkább |
| hidd el. Mert jobb neked, ha elhiszed. |
|
| Megbántottalak? Ne haragudj. Kettőnk |
| közül megint én vagyok a butább. |
| Nem szólsz. Átvezetsz a szomszéd szobába |
| s bokád mellé ejted le a ruhát. |
| Mezítlenséged színezüst gejzírje |
| felszökik és minden tárgyat befed. |
| Körülprésel s megrészegít. Gyalázat, |
| hogy vígasznak használom testedet. |
| Az ágyon fekszel. Arcomon a nyárvég |
| tüze lobog. Letérdelek eléd. |
| Bőröm tikkadt tarló. Az esti árnyék |
| hajadba hull. Szemgödröd két setét |
| tengerszem. Rád hajlok s felszívom őket, |
|
(Budapest, 1948. szeptember 22.) |
|
|