| Akad-e Szentgotthárdtól Kamcsatkáig |
| nálad műveltebb, olvasottabb ember? |
| És Moszkvából ránkszakadt véreink |
| között kinek van fél-, nem, századannyi |
| esze, mint néked? Több pretencióval |
| vajon melyik esztéta írt esszéket |
| a múlt század regényíróiról? |
| A marxista tanok bordásfalán |
| ki tud nálad több testgyakorlatot? |
| S önkritikát ki gyakorol pirongás |
| nélkül, íly unt rutinnal, mint ahogy |
| te szoktad megtagadni önmagad? |
|
| Ez nem vád. Én azért élek, hogy írjak, |
| te azért írsz, hogy élni hagyjanak. |
| Jogod van hozzá. Az sem bűn, hogy mindig |
| jólétben terpeszkedtél és hogy önző |
| vénember vagy, ki soha senkiért |
| nem tettél semmit. Nincs is könnyű dolgod, |
| amióta elvtársaid kegyétől |
| függ állásod, lakásod, kenyered. |
| Hány Révai s Rudas László feni |
| rád műfogát! Még jó, hogy krónikus |
| karrierista vagy! S hogy nincsen kormány, |
| melyet te rögtön meg nem támogatsz! |
|
|
| Fiatalságodban s még jó sokáig |
| Dosztojevszkijért rajongtál; manapság |
| elintézted egy gúnyos megjegyzéssel. |
| Egyik bálványod volt hajdan Madách: |
| míg most a pártlapban nyakatekert |
| vádbeszédet fröcsköltél ellene. |
| Tudom én jól, az idő változik, |
| s vele az ember véleménye is. |
| Nem így te, aki Dosztojevszkibe |
| azóta rúgsz, amióta Sztálin |
| nem engedi könyveit újranyomni, |
| s Madách Imrét is azért piszkolod, |
| mert mindünk örömére újra adják |
| a Tragédiát, Rákosi dühöng, |
| te meg, aki a zsarnok rigolyáit |
| szolgálod, buzgón fara mögé perdülsz |
| a kommunista tömjénfüstölővel. |
|
| És aztán itt van Sztálin szenilis |
| förmedvénye a nyelvészetről! Végre, |
| hogy alkalmunk nyílt röhögni e szürke |
| világban, bárha zárt ajtók megett. |
| S te mit teszel? Halálkomoly stílusban |
| tanulmányt írsz s az egekig dícséred |
| Sztálin sületlenségeit s a végén |
| nagybüszkén azt állítod, hogy „Sztálin |
| elvtársnak” a világ „legeslegnagyobb |
| filozófusai közt van a helye.” |
| Miért nem mondod el a listát? Plátó, |
| Árisztótelész, Spinoza, Sztálin! |
| Folytasd! Szerény vagy és hallgatsz, mivel |
| Sztálinra nyilván te következel. |
|
|
| Azt mondhatnád, hogy igazságtalan |
| vagyok, mert csak megalkuvásaidról |
| beszélek, arról, hogy milyen mohón |
| dícséred azt, amitől undorodsz, |
| hogy krokodilbőröddel, nyúlszíveddel, |
| híreddel, befolyásoddal s főként |
| jellemeddel, szalonképessé tetted |
| az alávalóságot – s legnagyobb |
| dicsőségedet meg sem említettem. |
| Dehát a „marxi esztétika” úgy cseng |
| fülemnek, mint a „német fizika”. |
| Fizika van csak és esztétika, |
| jelzőtlenül. Sebaj. Hadd pazaroljak |
| reá néhány sort, bár nem éri meg. |
|
| Történelmi materialistának |
| vallod magad, és mindent relatívnak |
| tartasz, miként ez hozzád, a szofisták |
| tanítványához illik. Ugyanekkor |
| minden időre szóló, abszolút |
| esztétikádat hirdeted. „Csak egy |
| igazság van”, mondod, míg alapelved, |
| hogy nincs igazság. „Csak egy igazság van”, |
| kiáltod, mint a toronyablakokból |
| poros pókhálót köpködő zelóták. |
| Egy igazság van, a te igazságod – |
| s mi ez? Műveid szerint egyveleg. |
| Jó polgári, bár némiképp avas |
| ízlésedet marxista társadalmi |
| kritikával fűszerezed agyon; |
| hozzáöntesz egy adag hégeli |
| idealizmust – a porosz kaszárnyák |
| s a szovjet tankok összeillenek –, |
| s gyógyíthatlan opportunizmusoddal |
| melléteszel egy mustároskanál |
| utalást a napi politikára. |
| Ez a végső igazság? Révai |
| elolvassa cikked kéziratát |
| s azt mondja: ez hamis. Te hazamégy |
| s megírod gyorsan az ellenkezőjét. |
|
|
| És most ezen vitatkozzam veled? |
| Mit tanulhatni tőled költészetről? |
| Ady Endre korában Balázs Bélát |
| nevezted ki nagy nemzeti költőnknek. |
| A sárló sarlatán Johannes R. |
| Becher tiszteletére rakétákat |
| pukkantottál egyik dolgozatodban. |
| József Attiláról most három éve |
| adtál ki tudatlanságtól és fölös |
| okfejtésektől hemzsegő, silány |
| s hazug könyvet. Miért kellett Attila |
| díszsírhelyét megtaposnod? Nem bírtad |
| ki másként? És mért írsz a költészetről, |
| mikor halvány fogalmad sincsen róla? |
|
| Ne hidd, hogy haragszom az esztétákra. |
| A régiekre hányszor gondolok! |
| Lipsius! Voss! Heinsius! Scaliger! |
| Mikor ott virrasztottak éhesen |
| íróállványuknál s a nehezen |
| kölcsönkapott klasszikus kéziratra |
| hajoltak, a szöveget javították, |
| értékelték szerényen és a szerzőt |
| propagálták – ez volt a fontosabb! |
| Gyulai Pál! Elődöd volt; ki hinné? |
| És Osváth! Hány novellát és regényt |
| javított ki névtelenül! Hány írót |
| buzdított és segített! Ignotus, |
| Hatvani, Német Bandi! Kik Adyt |
| s aztán József Attilát támogatták |
| s hordták körül. S Feleky, kinek én |
| tartozom örök hálával. Hány név jut |
| még az eszembe! Az írókról nemcsak |
| írtak; tettek is értük valamit. |
|
|
| E szemszögből teljes haszontalan vagy. |
| Boileauval vethetlek össze, ki |
| az esztétika légvárát próbálta |
| felépíteni. Marxi válfaján |
| te munkálkodsz. Izzadj csak! Óriási |
| az érdeklődés nyugaton. Minálunk |
| már tudjuk, hogy mit ér az állami |
| beavatkozás az irodalomba. |
| Ez kellemetlen néked is, tehát |
| nem veszed észre. S ahogy Boileau, |
| – vagy, ha úgy tetszik, Arisztótelész – |
| nem ihletett meg soha költőt, írót |
| (s ha netán mégis, akkor jaj neki!) |
| akként te is csak hervadt tanárkákra |
| s más kültagokra hatottál, de nem |
| írókra. Mondjad, mit kezdjek veled? |
| Mit kezdjek egy marxista bölcselővel |
| – így hívod magad: contradictio
|
|
in subjectum – egy filozófussal, aki |
| nem meditált, nem nézett önmagába |
| még sohasem? Mit kezdjek egy emberrel, |
| ki jóltevőit – gondolj Rjázánovra – |
| aznap felejti el, mikor lebuknak? |
| Ki íly absztrakt fogalmakat, mint jog, |
| szabadság, tisztesség, igazság: régen |
| kihajított az ablakon, azért csak, |
| mert Marx Károly is így cselekedett? |
| Mit kezdjek egy örökké vérig sértett, |
| örökké izgatott vitatkozóval, |
| ki azt képzeli, hogy ő tartja kézben |
| a mindenség hátulját; akinek |
| nem volt jókedve még soha; aki |
| folyton bizonygat, de semmit se tud |
| elmondani; ki oly sok dolgot ismer |
| s oly keveset ért; mit kezdjek kincstári |
| gúnyolódásával, humortalan |
| lényével; mi dolgom az esztétika |
| professzorával, aki anyanyelvét |
| nem ismeri, de még németül sem |
| képes zörgőre száradt szerencsétlen |
| mondatait egymással összekötni |
| vagy befejezni? – elismerhetem, |
| hogy jó megjegyzésed, használható |
| észrevétel is akad műveidben, |
| de egyetlen szép mondatot, egyetlen |
| idézhető gondolatot nem hoztam |
| magammal írásaid tengeréből. |
|
| És végül – mit kezdjek esztétikáddal? |
| Mit kezd az ember Walter Scott, Flaubert, |
| Gottfried Keller, Tolsztoj, Balzac meg Stendhal |
| marxista kritikájával? Mit kezdek |
| egy tanulmánnyal, mely Dantét elemzi |
| liberális szemszögből, vagy Homéroszt |
| konzervatív oldalról? Hidd el, mindez |
| így együtt tök- és dögmindegy nekem. |
|
|
| Hány kínos ügy jut az ember eszébe, |
| ha rád gondol! Vicsorgó pártfogóid |
| kihasználnak, amíg szolgálod őket, |
| s nem csak itthon. A hódoltság nyugatra |
| néző kirakatában a vörösre |
| kivilágított lopótök te vagy: |
| te vagy a boldog, bölcs öreg; te vagy |
| az intellektus inkarnációja, |
| az értelmiség atyja, ki fülébe |
| pufajkákat tömött, nehogy Sztálin |
| mészárlásainak hírét vehesse; |
| a nagy tudós s egyetlen exportcikkünk |
| nyugat felé, a pulykákon kívül. |
|
| Téged küldenek, mint propagandistát |
| nyugatra a párt urai, s te futsz. |
| A feleséged nem kísérhet el, |
| nehogy meglógj. Ez téged nem zavar; |
| nyilván államvédelmi szerveink |
| éberségét látod még ebben is. |
| Ha Svájcba mégy, Párizsba, Milánóba: |
| a balpárti tömeg már vár reád. |
| Előadást tartasz. A helybeli |
| kommunisták hátrább állnak ilyenkor, |
| s a naívakat engedik előre. |
| Dübörgő taps. Feltűnsz a dobogón. |
|
| Megvallom, hogy már-már csodállak érte, |
| amiért ilyenkor a valóságot |
| – szegénységünket, rabságunkat, szörnyű |
| sorsunkat és a reménytelenséget – |
| ilyen tökéletesen elfelejted. |
| Magas nívójú előadást tartasz, |
| s közben, ügyesen s nem mellékesen, |
| megemlíted, hogyan virágzik nálunk |
| az irodalom, milyen szabadok |
| és boldogak vagyunk. Majd ott hajlongasz |
| – félig Liszt Ferenc, félig naspolya – |
| s ragyogsz, mert győztél. Ott dögöljenek meg |
| a társutas csibészek, az egész |
| nyugati csürhe, mely pártodtól vár |
| hatalmat s agyvelőt. Sajnálni csak |
| a fiatalokat kell, kik rajongva |
| figyelnek, elhiszik minden szavad, |
| ők, kik a tőkés kloákák bűzét |
| jól ismerik, de még a kommunista |
| szennycsatornát nem szagolták soha. |
| Tapsolnak. És te, míg minket elárulsz, |
| őket egy életre megmérgezed. |
|
|
| Mikor hazaérsz, jutalomjátékot |
| rendeznek néked. Valamely nagyobb |
| helységben tartod a felolvasást. |
| A díszhelyen Rákosi trónol; lába |
| nem ér a földig, bár nyakunk helyett |
| a levegőt tapossa; tőle balra |
| az őszülő szájvíz-reklám, Gerő, |
| Barcelona hóhéra; a gonosz |
| Andics, pár oldal tokaszalonnával |
| dereka körül és csöcse alatt; |
| a hitvány és kegyetlen Farkas; hátul |
| az ávósok közt sarja, Vladimír, |
| aki a rabok szájába vizel: |
| ez Magyarország szellemi elitje! |
| A hallgatóság többi része alszik; |
| ismernek már. Te pedig szónokolsz |
| a fetisizált tőkéről, hogy Nietzsche |
| nagy náci volt; hogy Flaubert a puccsista |
| Boulanger-val ebédelt (borzalom!); |
| hogy Szent Ferenc azért hirdette meg |
| a szegénységet, nehogy a jobbágyok |
| dúsgazdag feudális uraikra |
| lázadjanak – feltarthatatlanul |
| hányod marxista bukfenceidet |
| s a történelmi szaltókat, míg végre |
| elkészülsz. Taps. A hallgatóság ébred. |
| Te meg csíkos nadrágocskádban gyorsan |
| a pártpáholy elé szaladsz – hadd lássák, |
| hogy fürge vagy még! – és mélyen meghajtod |
| talpnyalástól elgörbült hátadat. |
|
|
|