20. Vogelfrei

Szó erre német nyelven van csak:
olyan személyt jelent, akit
leköphetnek, megrugdoshatnak,
bunkóval verhetnek, amíg
felfordul, mert íly embert nem véd
többé a törvény, már ahol
van törvény, és nem véd az önkény,
miként ezt itthon láthatom.
Vagyis vogelfrei vagyok régen.
Rákosi Mátyás ölebe,
Keszi, kit féreg-nek becéznek,
(csak hadd maradjon fenn neve!)
a pártlapban ajánl az Á. V.
figyelmébe népellenes
tevékenységemért; és Máté
György, a leégett bableves-
képű szörny, ki denunciánsok
élén viszi a Körúton
a vérveres lámpást, már százszor
is feljelentett, mint tudom,
s Major Tamás roppant gesztussal
így Csillag elvtárshoz, aki
fejes a minisztériumban:
– „ki kell Faludyt irtani”,
s a könyvesboltban tegnap délben
láttam a listát, amelyen
az állt: bizalmas. Kétszáz névvel
hat oldal. És az én nevem.
Minden könyvemet elkobozták,
mint öt éve a nyilasok.
Tűz helyett zúzda. És boldogság,
hogy Burckhardttal együtt vagyok
egy listán! (De ezt nem gondoltam
komolyan.) És most mit tegyek?
Hol az ajtó, a fórum hol van,
amelyhez fellebbezhetek?
Sehol sincs. És a körbenálló
fogdmegek egyre közelébb
nyomulnak. Vár a húsdaráló,
honnét ki nem jött senki még.
Régebben Hitlerék vigyáztak
reám; most a Szovjet Anya
virraszt felettem. Mit csináljak?
Egy mentségem van már csak, ha
odaállok a bamba, talmi
költőcskékhez, a párthoz hű
seregbe, Sztálin seggét nyalni.
(Zelk azt állítja: jóízű.)
Már megpróbáltam. Nem is egyszer.
Nincsen oly aljasság, melyet
szégyelltem volna. Hízelkedtem,
cifráztam, hosszú heteket
töltöttem görcsös fejfájásban.
Hiába izzadtam, mivel
rossz lett a vers. S e társaság csak
jó verset fogad tőlem el.
Nem rajtam múlt. Én elkövettem
mindent, hogy élni hagyjanak.
Nem ment. Hát élek helyzetemmel.
Megemelem a nyakamat,
testemet hősi pózba vágom,
és szívemre a kezemet.
Sok ellenségem! sok barátom!
Ne lássátok, hogy reszketek.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]