8. Kétszer túl a Tiszán, Beregben

Tegnap éjjel Gergelyiben beszéltem,   ahol még soha senki nem járt, csak úgy, ha verbuvált, ha pénzt kért,   vagy követ akart lenni. Az elején gyanakodva hallgattak   a pajtában, de aztán megolvadt mind. Akadozott az ének,   úgy bőgtünk a himnusznál. Korán keltünk. Pár órája a parton   ülök fürdőruhában a felrobbantott Tisza-hídnál; tiszta,   kék vízbe lóg a lábam. Napfény, csend, békesség. A kompot   látom túlnan, Naménynél, de révész nem jön. A sofőrt elküldtem   lőréért meg kenyérért. A szoptató anyák voltak, a himnusz,   a reménység, a lányok? Csendes bizsergést érzek tegnap óta   és némi boldogságot. Most rendbejöttem végre. Elmúlt tőlem   a hazaérés láza. Gyötrődés, jajszó és panasz nem használ   s az embert megalázza. Rákóczi jött erre Esze Tamással,   s Bajcsy-Zsilinszky Endre. El kell fogadnom, amit rám kimérnek:   ilyen a dolgok rendje. Itthon vagyok, s ha pusztulnom is kell itt:   legyen! fene, ki bánja. Nálam különbek éltek már e tájon   és mind egész hiába.