3. Apám ébresztése

Szobádba zárkóztál, ha hegedültél és én, taknyos fiad, a kulcslyukon keresztül lestem, térdre ereszkedve, ahogy a jegesmedve bőrén álltál s szelíden álladat a hegedű fájához nyomtad, míg Bach Partitáját játszottad, úgy emlékszem, mindig szépen és szível. Olykor azt képzeltem látni, hogy játék közben könnyed is kicsordul, de ezt sohasem tudtam biztosan. Te akkor épp az első háborúból jöttél meg, mint a másikból ma én és itt ácsorgok az üres teleknél, hol házunk állt, melyet szétvitt a bomba. Eltűnt a hegedű s a medvebőr. Felnézek az üresbe. Merre, hol vagy, milyen maszkokba zárt az elmúlás? Hadd keltegetlek így, mert azt hiszem, hogy feltámadsz valahol, valahogy pár kurta percre, míg rád gondolok.