2. Az utcán tört téglák…

Az utcán tört téglák meg piszok, por, sár s alatta oszló hullák. A Várhegy, mint hatszáznyolcvanhatban. De fölötte, középen még gyönyörű az alkony. A férfiak sötétben, a nők parafatalpon. Olyannyit mulasztottak! Mindegyik kéjelegne. Topognak is a rokkant bérházak éjjelente. Most robban a sok frázis, most szikkadnak a könnyek. A lét provinciális és jönnek új, rossz könyvek. Ismerőseim hisznek az elvben, hogy hiába nem élnek. Mindegyiknek van egy teóriája. Veregetik a vállam: vigyázz magadra, mondják, hiszen költőkön áll vagy bukik el Magyarország. De mit is tehetnék én? Tán jóra fordul minden. Sótartóm a reménység, folyton magamra hintem. Az ember leltárt készít és nyugtalan lesz. Hol van hazám, melyet nyolc évig a homlokomban hordtam?