2. Az utcán tört téglák…

Az utcán tört téglák meg
piszok, por, sár s alatta
oszló hullák. A Várhegy,
mint hatszáznyolcvanhatban.
De fölötte, középen
még gyönyörű az alkony.
A férfiak sötétben,
a nők parafatalpon.
Olyannyit mulasztottak!
Mindegyik kéjelegne.
Topognak is a rokkant
bérházak éjjelente.
Most robban a sok frázis,
most szikkadnak a könnyek.
A lét provinciális
és jönnek új, rossz könyvek.
Ismerőseim hisznek
az elvben, hogy hiába
nem élnek. Mindegyiknek
van egy teóriája.
Veregetik a vállam:
vigyázz magadra, mondják,
hiszen költőkön áll vagy
bukik el Magyarország.
De mit is tehetnék én?
Tán jóra fordul minden.
Sótartóm a reménység,
folyton magamra hintem.
Az ember leltárt készít
és nyugtalan lesz. Hol van
hazám, melyet nyolc évig
a homlokomban hordtam?
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]