Búcsú Amerikától

1.

Most túlzenglek, hajókürt. Oly palaszín a tenger

mint aszfalton a pára,

oly palaszín Long Island, ahogy búcsúzva rááll

a szürke láthatárra.

Ó föld, most búcsút mondok, ó föld, hol maradásom

lehetne, ha nem mennék,

ó föld, hol voltam vendég, most búcsúzón felállok

és kalapot emelnék.

2.

Ó szikkadt Arizóna, ó bűvös Colorado,

ó salakos New Jersey,

ó szirtes Massachusetts, ó szeles Indiana,

ó villámos Missouri,

ó véghetetlen Kansas, s te is, szívemnek fájó,

ó magyaros Ohio,

ti tájak, hol bolyongtam, hol féltem és szerettem,

szenvedtem és örültem:

ó Nagy Tavak vidéke, unalmas, szürke vízzel

s a széllel Kanadából,

erdő Carolinában, fákról lengő moszattal,

mint gótikus nagytemplom,

Maine három árnyú partja: zöld tengerig lelépő

zöld fenyves, zöld sziklákon,

ó kőtenger, Nevada; Sóstó, hol vörheny hegység

szigetnek áll a hóban,

Louisiana partja, zsombékos láp, mint földre

dobott penészes irha,

lankás, füves Montana, hengergő legelőkön

bolygó millió birka,

viola Wyoming, hol madár-se-látta tájon

magánosan mehettem

s te irdatlan Manhattan!

3.

Ó népek, skótok, svédek, hollandok, filippínók

albánok, portugálok,

gyarapvó angolszászok, nyolcgyermekes latinok,

halódó indiánok,

néger gyapotrabszolgák, lengyel félkézkalmárok,

kínai mosodások,

zsidó sofőrök, norvég tengerhajósok, félvér

kőfejtők, ír rendőrök,

ti, kik repülőgépről permeteztek és autót

tartogattok a csűrben,

munkások, kik vonatra vártok és kazettában

viszitek az ebédet,

kik bárpultnál egy whiskyt isztok gyorsan s neonok

közt sosem láttok holdat,

kik hónapos szobákban éltek, s olvadt aszfalton

ténferegtek nyáreste,

kik meztelen alusztok és szörnyű tűzfalakra

bámultok éjszakánként,

kik lazacszínű ingben lovagoltok a prérin,

lasszóval a nyeregben,

kik pisztrángot halásztok Pennsylvania kékes

patakjaiban este,

ti, kik családi házak tornácán üldögéltek

pipával szájatokban,

vagy vörös téglaházak közt a széles főutcán

siettek dolgotokra,

(mindegy, melyik főutcán, mert egyforma rondára

építettétek mindet),

kik tányérról lelógó bifsztékekért rajongtok,

korlátlan gyorshajtásért,

kik lógó harisnyával, nyitott ingben császkáltok

– a kényelem az első –

és asztalon a lábbal, egymás vállát verdesve

isztok s nagyot nevettek,

kik gyors autóitokat kifordítva a rétnek

piknikeztek vasárnap,

akik mindig siettek, mint hogyha sportolnátok,

mert mindennél a sportot

tartjátok magasabbra s a technikát, amelynek

szerpentinjén robogtok,

mintha felfele vinne – ó ezerfajta népek,

jól tápláltak és szépek,

mosolygók és serények, türelmesek és tiszták,

jók és segítőkészek:

most búcsút mondok néktek.

4.

Kevély kapitalizmus! Vágóhidak, kémények,

olajmezők és bányák!

Forgóhidak, csatornák, cséplőgépek, kazánok,

uszályok és vaspályák!

És ifjúság, te izmos! Ó egyetemek száza,

ó esti labdajáték,

ó Palo Alto kertje, hol ágyamból kinyúlva

grape fruitokat téphettem

s ezüst léghajók sora úszott a pálmaerdőn

minden pirosló reggel!

Ó drága San Francisco, Távíró-domb, Aranyhíd,

olajfaillat, édes,

week-end az óceánon, tömött, kurjongó siklók

és részeg tengerészek!

ó villany minden háznál! s kik kocsijukba vettek

az úton, drága népek,

és száz mérföldre vittek egy havast megmutatni,

mint a családi ékszert!

Fürdőszobám, te sárga Long Island, gramofonnal

és rádióval hangos!

Ó tűpárnám, Manhattan, hol egymással vetekszik

az épületek tornya!

Washington! Mintha játszó kezek márványkockákat

egy parkba dobtak volna!

Ó Green River berillje! ó Hudson szürkesége!

ó Colorado kékje!

A Mississippi sárga mélysége csupa örvény

felszíne csalfa béke,

hosszában töverokkadt négerkunyhók dülöngve

támaszkodnak az árnak,

bennük repedt komódon, poros üvegpohárban

üvegvirágok állnak.

Ó karcsú, csacska lányok! ó versenyt úszó kölykök!

ó pirospozsgás srácok,

kik senkitől sem féltek s alvó bácsik szájából

hamis fogsort halásztok!

Ó fejkendős négernők! bőrmellényes munkások!

ó szálló aktatáskák!

Ó hollywoodi szépek! violahajú aggnők,

fehérnyakkendős vének: –

ma búcsút mondok néktek.

5.

Ó múlt, ó pionírok, Revere lovaglása

és Lincoln, Lincoln, Lincoln,

III. György adói, mik túl magosak voltak

és Lincoln Ábrahám, ki…

Washington felkelése és Lincoln Ábrahám,

ki Springfield, Illinoisban

mikor megválasztották elnökké és ott állott

búcsúzva városától

az ecetfák sorában a sárga indóháznál,

csúnyán és óriásan,

és Mary Todd örömtől dagadva nézte férjét,

míg Lincoln Ábrahám így…

és Walt Witman, a költő, a szép fehérszakállas,

ki Lincolnt elsiratta,

Teddy Roosevelt a bottal meg Edison, a híres,

de Lincoln Ábrahám így

beszélt, mikor ott állott az ecetfák sorában

a sárga indóháznál,

a hat láb magas Lincoln, ki nem lett volna elnök,

ha Mary nem kínozza

s Wilson, a dilettáns és a lázadó kongresszus

meg a válság, a húszas,

de Lincoln azt mondta, búcsúzva Illinoistól,

mikor a Fehér Házba

indult s a háborúba, mely hosszú lett és véres

és a feudalizmus

vereségével zárult s a rabszolgát szabaddá

tette, vagy pontosabban

bányászt meg gyári munkást csinált a rabszolgából,

hogy a korbács helyébe

a nagyváros borzalma és a filléres, bamba

jólét tegye az embert

boldog-boldogtalanná, de Lincoln azt mondta

búcsúzva Illinoistól,

hogy végső fokon minden, amit az ember tervez

elkorcsosul s megposhad,

és végső soron minden, amit az ember alkot,

hiányos és mulandó

és végső soron minden értelmetlen s elmúlunk

s elmúlik alkotásunk,

és épp ezért kell hinni, hogy alkotásunk fontos

és hogy érdemes élni,

hinni utolsó percig és a keserű végig:

ezt mondta Lincoln nékik.

6.

Hadd búcsúzom, bajtársak – nem tábornagyok, büszkék

s kitüntetéssel cifrák,

kiket küldöttség vár és kiknek nevét naponta

az újságok megírják –

de ti, kik cipeltétek a géppuskát s az ágyút,

a kondért és az ásót,

meg a tisztek cókmókját – s a harcban mégse náluk

kerestetek tanácsot,

kik kúsztatok a sárban és mézgás verejtéktek

a szemetekbe csorgott,

s a dzsungel mocsarába, s kik nem kértetek minden

ellenség után ordót,

ó névtelen bajtársak! kik állig érő vízben

értétek el Táráwát

míg géppuskák vadásztak rátok s a zátonyoknál

felfordultak a bárkák,

kik Iwo Jima kénes poklára kerültetek,

akik Guadalcanalon

küszködtetek a lázzal s a lesipuskásokkal

a pálmakoronákon,

kik úsztatok Manila öblén, az Irrawaddin,

a Japán tenger árján

és Csing-taunál a Sárgán, hol cápák játszadoztak

bokátokért fogócskát,

ó névtelen bajtársak! kik tréfálva s dalolva

szálltatok nagy vizekre

s a kedvesek képével ugortatok a partra,

szigetre és szigetre,

akik zsebrádióval és villanyborotvával

járkáltatok ott távol

s meghaltatok szerényen, nem csaptatok nagy cécót

a földi elmúlásból,

kiket Száipán korállja takar vagy Luzon lösze

s Új Guinea agyagja,

akik a Himalája szikláinak röpülve

törtetek száz darabra,

ó tengerészpilóták, kiket roncs gépetekkel

temettek el a vízbe,

kik vulkánba estetek, ti, akik ott pihentek

tengerben, földben, tűzben,

kik sehol sem pihentek és nem látjátok többé

a Fő utcát, a szépet,

a Broadwayt meg a kedvest – most búcsút mondok néktek.

S tinéktek, ti vidámak, kik újra otthon éltek

és így tudtok feledni,

kik dolgoztok, autóztok, fürdőztök és halásztok,

kiknek nem történt semmi –

ó Amerika, boldog, ó Amerika, ifjú, ó Amerika, melyhez

a föld, ahová megyek, hőbörgő gyötrelem lesz,

rút omladék, penészes rom, patkányok tanyája,

dühöngő félbolondok s megszálltak ispotálya,

hol hosszabb a fenekvés és rövidebb az élet –

ó Amerika, boldog, ó Amerika, ifjú,

most búcsút mondok néked.

Ó óriás hegységek! ó prérik és szavannák,

miket még vár a holnap,

hol élhetnék magamnak és senki sem kérdezné,

min dolgozol és hol laksz,

ó tejszínes fagylaltok! ó vonatok nyugalma!

ó kényelmetes élet!

ó kurta füttyentések! ó rövid társalgások!

ó hosszú nevetések!

kit könnyű volt szeretni és nehéz lesz feledni,

ó föld, hol voltam vendég, ó föld, hol maradásom

lehetne, ha nem mennék,

melyet utólszor nézek s még százszor felidézek,

most búcsút mondok néked.

(Long Island előtt az Atlantin, 1946)