Egy pilóta szól
| Mit zargatsz? Untam mindig a beszédet. |
| Téged nem fojtogatnak a szavak? |
| Gyújts rá. Én inni szerettem s mozizni, |
| hogy elűzzem magamtól magamat. |
| Mért volt e háború? Míly furcsa kérdés! |
| Te fundáltad ki, vagy Nagy Főnökünk? |
| Vajon fontos-e tudni, mért halunk meg? |
| Ezen töprengj, ha lódulsz, odakint! |
|
| Jaj, megsértődtél! Nézd: nagy langaléta |
| legény vagyok, csupa jóindulat, |
| (hetedik légi hadsereg Száipánon, |
| Jim Olson, írd fel, ha kell az adat, |
| huszonöt éves, volt mérnök, baptista, |
| sorszám: ó-húsz-tizennyolc-hetvenöt, |
| magasság hat láb kettő, nőtlen, őrnagy, |
| szülőhelyem Hartford, Connecticut) |
| ki száz mérfölddel hajtott, leányoknak |
| füttyentett, nem vásárolt hírlapot, |
| napeste jégszekrényeknél portyázott |
| és délben söntéseknél silbakolt. |
|
| Önként mentem. Nem vonzott itthon semmi – |
| s az embert oly nagy érzés fogja el, |
| tenger-érzés, érzés-tenger – hogy mondjam? – |
| ha rárepül s légnyomás dobja fel |
| gépét, vagy mikor ködben száll radarral, |
| ha befogja az automatikus |
| pilótát, lustán néz a levegőbe |
| s alatta robbannak a misztikus |
| füstkarikák, vagy mikor egyenesen |
| a célra repül és robbanás rázza – |
| egy pillanat s nem lát, csak kék eget |
| s oldalt békésen áll a Fuzsijáma. |
|
| Mikor huszadszor szálltunk Tokióra, |
| kék gyűrűk ültek mindnyájunk szemén. |
| Kutyánk vonított. Hogy ez lesz a végünk, |
| azt már sátramban, reggel tudtam én. |
| A japán császár vért trüsszentett aznap! |
| Ahogy jöttünk, a Ginza lángban állt. |
| Ledobtunk mindent. És bolond kedvemmel |
| gépem szabályos, szép díszkört csinált. |
| Mikor mentünk, a partnál minden füstölt: |
| dokkok, hajók, házak, nagyok s kicsik – |
| bajtársaimra néztem s hunyorogtam, |
| mert kék füstsávot vonszoltunk mi is. |
|
| A gumicsónakban magam maradtam, |
| (ugyan hol úsznak temetetlenül?) |
| s még örültem, hogy nélkülük halok meg: – |
| nem voltam három éve egyedül. |
| Ha repülőhal esett közelembe, |
| elkaptam és kiszívtam a belét. |
| Negyednap este tengervizet ittam, |
| aztán vért hánytam s tudtam: ez a vég. |
| Ledőltem a csónakban s azt gondoltam: |
| harminc év múlva, vagy ma? Egyremegy. |
| Pilóták kezdtek fülembe dúdolni, |
| kik leestek a császárság felett. |
|
(Katonakórház, Atlantic City, 1945) |
|
|