Budapest ostromára
| Mi lesz, ha holnap elesik a város |
| s vége a háborúnak? Van, aki |
| remél és van, ki nem. De ennél |
| többet egyikük sem mer mondani. |
|
| Kit kérdezzek? Jöjj, népek ismerője, |
| dolgok tudója, nem elméletek |
| fodrásza, tiszta fej, aki minálunk |
| töltötted egyik ifjú évedet, |
|
| aki könyvedhez jegyzetet gyűjtöttél, |
| míg kint vaskos pelyhekben hullt a hó, |
| s meleg nyáron lementél az Iszterhez, |
| hová fürödni járt a légió: – |
|
| hátad mögött mély erdő állt, előtted |
| fatörzsek úsztak a sárga vizen, |
| túloldalt nádas százezer lépésig, |
| vagy még tovább – nem tudta senki sem, |
|
| mit gondoltál e tájról, amikor |
| domborműves vasvértedben megálltál |
| a parton, és mit mondtál elveszett |
| könyvedben róla, Hadrianus császár? |
|
| Elhitted volna, hogy e roppant ártér, |
| az erdőség s a bugyborgó mocsár, |
| hol annyi sok nép süllyedt el dicsőség |
| és név nélkül, országgá összeáll? |
|
| Hogy templomok s várak nőnek e barbár |
| földön, és azt, mit birodalmatok |
| üszkös romjai alól összeszedtek, |
| majd elhozzák oda is a papok? |
|
| Elhitted volna, hogy Aquincumod |
| mellett felépül Buda tornyos vára, |
| s a humanizmus meg a reneszánsz |
| elébb ér oda mint Lutéciába? |
|
| Mit mondjak még? De mért nézel hideg |
| szemmel s fordulsz el tőlem, régi császár? |
| Én is tudom: mi ötszáz évig nőtt, |
| egy óra alatt elpusztult Mohácsnál. |
|
| Én is tudom jól, hogy Zápolya óta |
| Szálasiig nem engedett az átok, |
| s az őrült most egy másik tébolyult |
| égő ölébe dobta az országot. |
|
| Én is tudom, hogy számunk megfogyott. |
| De tudom azt is, mire Kossuth s Jászi |
| tanított bennünket, hogy mit tegyünk, |
| ha egymagunkban nem tudunk megállni. |
|
| Szomszédaink sem. A dunai népek |
| egymást késelő szolgák a kocsmában. |
| Száz éve tart a vérbosszú, míg oldalt |
| a Gigászok kutyakorbáccsal állnak. |
|
| Lehet-e, hogy az iszonyat után |
| sem állnak össze és nem térnek észre? |
| Lehet-e, hogy elölről kezdik el |
| az acsarkodást, míg mindennek vége? |
|
| Lehet-e, hogy csak vész jön vész után, |
| hogy nem ragyog fel soha a szivárvány |
| az égre? Én ezt nem hiszem. Miért |
| mosolyogsz rajtam, Hadrianus császár? |
|
|
|