Aurora Borealis
| A felhők közt lenéztem a mélybe s a magasba: |
| hófellegek, havas föld: egy volt a fenn s a lenn. |
| Ott ült a fagy, munkáját nem hagyta ott tavaszra: |
| zöld tűvel varrt és öltött a Bering tengeren. |
|
| Leszálltunk. Hét nap óta japánokat vadászok. |
| Konzervemen a víznél fókákkal osztozom. |
| Nem kérdezem, miért ez. Csak eszkimókat látok, |
| meg egy festett cilindert a totem-oszlopon. |
|
| A köd függőágyában, bundákba begomboltan, |
| hol – gépfegyver a hóban – alámerült a test: |
| így élek napról napra. Reád nem is gondoltam, |
| míg el nem jött a tegnap s a tegnapra az est. |
|
| A fény! a fény! hallottam a konyhában a kuktát, |
| s mikor kiléptem, ott várt a jégmezők felett: |
| mint könnyű függöny libbent, hintázott, fordult, úszkált, |
| imbolygott vagy közelgett s így emlékeztetett, |
|
| mire? tűnődtem. Fodros árny játszódott a fénnyel, |
| ringatta és forgatta. A kilinccsel kezemben |
| elbűvölten bámultam. Bentről egy hang keményen |
| utánam szólt: az ajtót! Szoknyád jutott eszembe. |
|
|
|