Károlyi Mihály
| Szonett nem éri fel. A fejedelmet |
|
kell hívnom, hogy megmondjam néktek őt, |
| Majtény után, ha démoni dühében |
|
egy vágya kelt: túlélni az időt, |
| vagy ha oltárképet nézett tűnődve |
|
s szemfénye kékes lángokat vetett |
| mert bujdosásra adta el vezére |
|
s háznépéből labanc rimája lett. |
|
| Volt úgy, hogy roppant, néma tisztessége |
|
kongott körötte mint titáni dóm. |
| Máskor játékszobákban állt setéten, |
|
játékszabályra, sorsra lázadón, |
| vagy erkélyen, hol málló oszlopokba |
|
rúgott saruja, míg fenn a barokk |
| párkányfestményekről Greco-i árnyát |
|
nyilazgatták a puffadt angyalok. |
|
| Hogy London s Párizs utcáin nem kellett |
|
pirongva járnunk, ez miatta volt. |
| Seholsincs-Háza reményekből épült, |
|
abrosza sarkán négy eltékozolt |
| évszázad ült és szállása tetőjét |
|
betörték zúzva a magyar bitók. |
|
| Ezért történt, hogy mi, vándordeákok, |
|
szegénylegények és szabad zsidók |
| jobbágynak álltunk hozzá s ablakából |
|
lessük: virrad-e Hevesnél a sík, |
| gyertyát koppantunk s döbbent rémülettel |
|
nézzük egymást, míg hosszan sakkozik. |
|
(Montgomery, Alabama, 1943) |
|
|