Ibn Ámár búcsúja Portugáliától
| Elkergettek, bár itt születtem én. |
| Csípőm nád volt, karizmom könnyű fém. |
| Fiúk s lányok hajlongtak, ifjú fák, |
| s én titkos lánggal égtem mint a kén. |
|
| Dombok csúcsán tűnődtem, karcsú hold |
| s kezemben az ifjúság kardja volt, |
| azt hittem: mindig őrzi virtusát |
| s tükrébe nem mar soha rozsdafolt. |
|
| A szikla rőt volt, mérgeszöld a rét, |
| de a tengerből felfröcskölt a kék, |
| a kék, a kék! Vibráló ritmusát |
| harsogta tenger, szikla, partvidék. |
|
| Hazám volt ez. Földjén kakukkfű nőtt |
| s szagos vörösbor. Most megáldom őt: |
| csókolja napfény és az ifjúság |
| virágingét adják rá lágy esők. |
|
(Lisszabon előtt a tengeren, 1941) |
|
|