Kasba
| Az újhold görbe tőre felhasítja |
| az ég violapiros pókhasát. |
| Az esti árnyak Hárún ár-Rásídja |
| már osztogatja a sok álruhát. |
|
| A kasba éled. Utca, tér, sikátor |
| fölött az alkony mézgás és nehéz. |
| Az ópiumbarlangból füst szivárog |
| s csókra nyújtja libegő kezét. |
|
| A báron kövér kalmár sétál végig. |
| Zöld vízihulla. Szeme, mint az ón, |
| ott angol orvos: illatokon él itt |
| meg boldogságán. Fenn a dobogón |
|
| hastáncosnő. Kávátlan kőkutacska |
| a köldöke. Benn árnyak ágboga. |
| Lihegve, mintha még vizet kutatna, |
| bámul bele egy szökött katona. |
|
| Dobzene árad s fáklyafüst a térről, |
| a kardnyelő hasán a hold a vért. |
| A mesemondó körül sűrű félkör, |
| az ajkak nyílnak: Szindbád hazatért. |
|
| Egy tuareg ül a nagy falnak háttal |
| s a látványt nézi, negyven napja már. |
| S egyszerre mindez: dobszó, tőrök, fátylak |
| s fátylak mögött a női szem; bazár, |
|
| réztálak, mentaillat, pálmakertek, |
| mélyzöld árnyékok és fehér falak |
| őrült körtáncot lejtenek fejedben, |
| míg szédít, őrjít, vonz az áradat |
|
| és hív: – Hazád rom, nőd hervadó locska, |
| munkád hitványság, életed gyötör: |
| jöjj és merülj e mély sikátorokba, |
| hol kéj az élet s a halál gyönyör. |
|
| – Nincs rend s törvény e nyüzsgő ázalagban, |
| hazád felől nem ér be hír, se szó, |
| pusztulj el, halj meg s kelj fel száz alakban: |
| van vénen is reinkarnáció. |
|
| – A mór fürdőben vetkezd le a múltat, |
| köpj a morálra (hitvány szóbeszéd!) |
| nevedet dobd el (régesrég meguntad!) |
| s ejtsd rá az emlék gyűrött szőttesét. |
|
| – Eszméidet akaszd a szögre (rongyok, |
| mit zsibvásáron aggattak reád!) |
| Ne fordulj vissza. S légy még egyszer boldog |
| mezítlen ifjan, ahogy szült anyád. |
|
| – Légy csempész, tolvaj, kerítő, halárus, |
| szeress fiút, lányt – hidd meg, egyremegy –, |
| rabolj vagy gyilkolj s karold át halálos |
| ölelkezéssel ezt a várhegyet. |
|
| – Avagy vadabb vég vonz s az élet úntat? |
| Szerezd meg mindjárt mit szíved kíván: |
| lila függőágyán az ópiumnak |
| vagy zöld nyeregben az abszint lován. |
|
| – Vagy csak maradj így, ne mozdulj és nézzed, |
| hallgasd sosemvolt madarak dalát, |
| míg homlokod körül a csillagképek |
| csörögnek, mint éretlen datolyák. |
|
|
|