A sivatag
| A dombtetőn a sátorsor olyan, |
| amint még fel-felvillan távolan, |
| mint alvó asszony hátán a gerinc |
| a kedvesnek, ha reggel elrohan. |
|
| A sivatag jön. Félve ízleled. |
| Se fák, se fű, se füst, se fellegek; |
| terem ez, melynek nincs oldalfala, |
| szín, melyre nem tolnak be díszletet. |
|
| Erkélysor sincs, sem rajta tapsolók, |
| közjáték s girland, mely szemedbe lóg, |
| két görbe test van itt, a föld s az ég, |
| és köztük állsz magad, a monológ. |
|
| Sziklák árnyán keress ülőhelyet |
| s kezedbe addig hajtsd nehéz fejed, |
| míg a gondolkodás merész kaland |
| és vad gyönyör lesz únt szokás helyett. |
|
| Nem tart soká. Az ész mindent kirág. |
| Ez nem érzelem s hangulat-világ. |
| Itt lenn van és fenn; oldalt semmi sincs; |
| s ami oldalt van, nincs: a délibáb. |
|
| Meríts hálót. Az apraját ereszd, |
| de, ha a nagyhal ficánkolni kezd: |
| a létkérdést kivesd, magasra vesd, |
| magadra vesd és sorra kérdezd ezt: |
|
| – A roppant homokóra csak pereg; |
| szűk tölcsérén elcsorgunk, emberek, |
| a semmibe. S ha egyszer lenn vagyunk: |
| a roppant órát ki fordítja meg? |
|
| – Hol itt az Alkotó, vagy hova lett? |
| Bujócskát játszik? Ide-oda megy? |
| S azon mulat, hogy ész s tapasztalat |
| csapdája őt nem fogja soha meg? |
|
| – Vagy holt az űr? Csillagködök laza |
| kocsonyája, tejutak halmaza, |
| kométák rőt haja; s a Lét csupán |
| egyetlen bolygó undok bőrbaja? |
|
| – S ha a gyönyör rézpénzével fizet |
| a Természet friss szolgákért, kiket |
| munkába állít, izzaszt és kínoz |
| s ha megkopunk, elád a Semminek: |
|
| – s ha hitvány kéjünkért majd mást gyötör |
| egy élet kínja, a halálgödör |
| szélén mért játszunk? mért nemzünk fiat? |
| Valóban oly nagy gyönyör a gyönyör? |
|
| – S e kort, mikor az állig vasbeton |
| városban éltünk s dolgoztunk mohón, |
| de cél nélkül – nem így ítéli el |
| egy jobb jövendő, összefoglalón: |
|
| – Útjuk tévút volt s mint útjuk, olyan |
| az életük: vértenger s búfolyam. |
| Kitéptük történelmük lapjait |
| s mindent előlről kezdtünk s újonnan. |
|
| Így rázd, míg ráz a kétely mételye, |
| kérdés-csörgőidet az ég fele, |
| te ifjú! nem, te agg! mert itt az est |
| s fehér tarkódhoz ér a kézfeje. |
|
| Tarkódhoz ér; ha jajgatsz, kinevet. |
| A síron túl nem vár több ismeret. |
| Ez a Magány Kvártélya. Ismered? |
| Innét jöttek vad férfiak lovon |
| s vándorbottal kezükben, istenek. |
|
|
|