XLVII. Harmadnap éjjel, 1

Hányszor ölelkeztünk már? Százhetvenszer? De sokszor órákig csak néztelek. Halántékodhoz bújtam s a tengerszem tükrén hallgattam szívverésedet. Vagy köldököd kútjánál meditáltam, míg megvirradt. Vagy némán lestelek, egész közelről – álladon az állam – míg egy szemöldököd lett s egy szemed. Vagy hajnalig mellbimbód százszorszépjét csókoltam, és mert mindig mereven ágaskodott, elkapott a reménység hogy mindörökké tart e szerelem. Most is mióta fekszünk itt az éjben, eldőlt kőszobrok? Arcom szétvetett combod tövéhez simul. Lihegésem fel-felborzolja könnyű prémedet.